Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem lehet rasszistának nevezni egy egész országot

A Fidesz szerint a leghatározottabban fel kell lépni a gyűlöletkeltéssel és a romák ellen elkövetett bűncselekményekkel szemben, de nem lehet egy egész országot rasszistának nevezni - mondta Balog Zoltán, az emberi jogi bizottság fideszes elnöke, miután pénteken Budapesten találkozott Jacques Barrot-val, az Európai Bizottság alelnökével, az unió emberi jogi és biztonsági ügyekben illetékes biztosával.


Dátum: 2009-05-01 11:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132878
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:15:43.025267, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A fideszes politikus szerint Jacques Barrot-val beszéltek arról is, hogy Magyarországon súlyos problémák vannak a roma pénzek felhasználásával, mert csak a támogatások 10 százaléka érkezik meg a címzettekhez.

A találkozón, amelyen részt vett Szájer József és Gál Kinga fideszes EP-képviselő is, a magyarországi emberi jogi helyzetet tekintették át. Balog Zoltán szerint Magyarországon a 2006 őszén tapasztalt rendőri brutalitás óta egy rossz tendencia indult el. Úgy gondoljuk, hogy a rendőrség munkáját "mindenféle politikai tehertétel" akadályozza, az emberi jogi elvárásokat a rendőrség nem tudja betartani, részben pont egyfajta "politikai háttérutasítás miatt" - fogalmazott. Utalt arra, hogy a gyülekezési törvényt adott esetben aggályosan korlátozzák, indokolatlanul betiltanak demonstrációkat, más esetben pedig túlságosan lazán kezelik, például a budai Várban történt gyűlöletkeltő demonstráció esetében.

Balog Zoltán emlékeztetett arra, hogy az említett neonáci demonstráció miatt a Fidesz egy vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte, amely áttekintené, hogy a rendőrség és az igazságügyi és rendészeti miniszter milyen módon hozza meg döntéseit az ilyen rendezvényekkel kapcsolatban.

Kapcsolódó elemek