Magyarország az utóbbi öt évben tíz éves hátrányba került
Magyarország az utóbbi öt évben legalább tíz esztendőnyi lemaradást halmozott fel a gazdaság és a demokratikus politikai intézményrendszer működtetése terén, így ebben a tekintetben Magyarország távolodott leginkább az uniótól - fogalmazott Martonyi János volt külügyminiszter Budapesten pénteken az Út a szabadságba - Magyarország útja Európába című konferencián.
Dátum: 2009-05-02 10:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132891
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:15:47.209097, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Beszédében kitért arra, hogy Magyarországon elterjedt az "Európaszakepszis", és újdonság, hogy Európai Unió-ellenes politikai párt is alakult. A társadalom túlnyomó többsége ugyanakkor meg van győződve arról, hogy a jelenlegi gazdasági válságból kilábal a világ, és vele együtt az ország is - tette hozzá. A Konrad Adenauer Alapítvány, a Hanns Seidel Alapítvány és az Andrássy Gyula Németnyelvű Egyetem Magyarország uniós tagságának 5. évfordulója alkalmából rendezett szimpóziumán a volt külügyminiszter kiemelte: Magyarország gazdasági növekedési üteme az utóbbi időszakban messze elmaradt az unió átlagától, és a jogállamiság, a demokratikus szabadságjogok érvényesítése tekintetében is rosszul szerepelt. Ezenkívül csökkent a magyar társadalomban az uniós csatlakozás elfogadottsága is - folytatta.
Martonyi János szólt arról, hogy az egész világot érintő problémák megoldásában az Európai Uniónak is részt kell vállalnia, így egyebek mellett az ivóvíz utánpótlása, a globális felmelegedés és a hosszú távú energiaellátás kérdéseire megfelelő választ kell adnia. A legfejlettebb húsz országot tömörítő G-20-ak utóbbi tanácskozásain fény derült arra, hogy "bajban vagyunk, és együtt vagyunk a bajban", s a kölcsönös egymásrautaltság miatt ezeket a problémákat közösen kell megoldani.