Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Legyen nyilvános az influenza elleni gyógyszerkészlet

A Fidesz felszólítja a kormányt, hozza nyilvánosságra mekkora influenzavírus elleni gyógyszerkészlet áll rendelkezésre Magyarországon, oldják fel az erre vonatkozó "államtitkot" - mondta a Fidesz szakpolitikusa pénteken az MTI-nek azt követően, hogy az egészségügyi miniszter közölte: a Mexikóból terjedő új vírus miatt lesznek Magyarországon is halálesetek.


Dátum: 2009-05-02 10:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132892
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:15:47.540312, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Rendkívül furcsa módon államtitoknak minősítették az influenza ellenes gyógyszerkészletet" - fogalmazott Mikola István, majd hozzátette: az embereknek joguk van tudni, mekkora ez a készlet. A kormány titkolózása rossz érzéseket kelt az emberekben - jegyezte meg. Mint mondta, a kormánynak - első elvárásként - fel kellene tölteni azokat a gyógyszerkészleteket, amelyek között vírus ellenes szerek is vannak, hiszen ha megérkezik a járvány, akkor a gyógyszerekre azonnal szükség lesz. Ezek ugyanis csak akkor hatásosak, ha az első tünetek megjelenésekor már a beteg rendelkezésére állnak - magyarázta a párt szakpolitikusa.

Közölte: információik vannak arról, hogy kevés influenza ellenes gyógyszer áll rendelkezésre Magyarországon. A Fidesz másodikként azt is elvárja a kormánytól, hogy gyorsítsa fel az oltóanyag előállítását - hangsúlyozta. Magyarországon ugyanis van olyan lehetőség, hogy az új vírusból tudnak vakcinát készíteni.

Kapcsolódó elemek