Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ellenőrzés nélkül folytak el milliárdok lakástámogatásra


Dátum: 2009-05-02 11:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132894
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:15:48.250291, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ellenőrzés nélkül költött az állam 1500 milliárd forintot az elmúlt nyolc évben a lakástámogatásokra - ezt állapította meg az Állami Számvevőszék jelentése, amelyről az egyik kormányközeli napilap számol be.

Az APEH 2005 és 2007 között összesen 97 esetet vizsgált, a jogtalan igénybevétel aránya ekkor 11-79 százalék közötti volt. A jogosulatlan igénylőknek elméletileg vissza kellett volna fizetniük - méghozzá kamatostul - a pénzt. Csakhogy nem volt, aki behajtsa. Az erre kijelölt Kincstári Vagyoni Igazgatóság helyett egy bírósági határozat az APEH feladatává tette a végrehajtást. Az adóhatóság jogköre azonban kevés volt ehhez. Azt pedig senki nem módosította.

Kapcsolódó elemek