Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A magyar nemzetpolitika megújítása az új kormány feladata

Az erdélyi magyarság erős európai parlamenti képviselete kulcsfontosságú lehet az autonómia ügye szempontjából - mondta Csíkszeredában Németh Zsolt.


Dátum: 2009-05-02 12:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132899
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:15:49.879434, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A fideszes politikus elmondta: a magyar nemzetpolitika megújítása az új magyar kormány feladata lesz, ennek középpontjába kell állítani a határon túli magyar közösségekkel való párbeszéd intézményének újbóli megteremtését.

Az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának elnöke a Működő Autonómiák Európában - Magyar autonómia-törekvések Erdélyben című nemzetközi konferencián vett részt, amelyet az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szervezett a székelyföldi városban. Ennek keretében a fideszes politikus megállapította: az Európai Parlamenti képviselet fontos politikai eszköz lehet az erdélyi magyar autonómia megvalósításában, de szükség van regionális, nemzeti és külpolitikai bilaterális eszközökre is - mondta. Szerinte az elmúlt másfél év már bizonyította, hogy Tőkés László EMNT-elnök EP-képviselői tevékenysége, illetve az erdélyi magyarok brüsszeli jelenléte európai szinten is láthatóvá teszi az erdélyi magyar ügyet.

Németh Zsolt a konferencián kifejtette: nincs egységes európai kisebbségvédelmi rendszer, mégis az európai példákra való hivatkozás legitimitást ad a kisebbségi küzdelmeknek - fűzte hozzá. Az előadó szerint a magyar nemzetpolitika megújítása az új magyar kormány feladata lesz, ennek középpontjába kell állítani a határon túli magyar közösségekkel való párbeszéd intézményének újbóli megteremtését. Mint mondta, a Magyar Állandó Értekezletet gyakorlatilag megszüntette az eddigi magyarországi kormányzat.

Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere a konferencián hangsúlyozta: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az EMNT által az EP-választásokra létrehozott közös választási lista példázza, hogy közös célok elérése érdekében megvalósítható az összefogás.

Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács RMDSZ-es elnöke felhívta a figyelmet: Traian Basescu román államfő álláspontja is változott az autonómia kérdésében, legalábbis annyiban, hogy az elutasító álláspont hangoztatása helyett ma már decentralizációról beszél. Ehhez csupán az "etnikai komponenst" kell hozzáadni, hogy biztosított legyen az autonómia, amely megtartja az erdélyi magyarság másságát és biztosítja fejlődését - mondta.

Tőkés László előadásában számadatokkal mutatta be, hogy milyen mértékben változott Erdély etnikai térképe, hogyan csökkent a magyarok aránya, főként a városokban. Hangsúlyozta, hogy az unió alapelvei tiltják az egyes régiók etnikai összetételének erőszakos megváltoztatását. Úgy vélte: hagyományos kisebbségvédelmi eszközökkel nem tartóztatható fel ez a folyamat, nem számolható fel az asszimilációs politika. A református püspök szerint ezért szemlélet- és módszerváltásra van szükség a kisebbségpolitikában. A romániai magyarság számára nem vezet célra a kijárásos politika, ehelyett intézményes, törvényekben rögzített jogok rendszerét kell kialakítani, ezek között is az autonómiarendszer kiépítése a legfontosabb. A püspök szerint legalább a székelyföldi fejlesztési régiót létre kellene hozni a történelmi Székelyföldön, erre épülhet a székelyföldi területi autonómia.

Szilágyi Zsolt, az EMNT alelnöke az unió kisebbségpolitikájáról szólt, majd Iria Bernadette De Epalza EP-kabinetvezető a baszk autonómiát mutatta be a hallgatóságnak. Ezt követően Günther Dauwen, az Európai Szabad Szövetség (EFA) regisztrált európai párt igazgatója a belgiumi helyzetet vázolta. Bakk Miklós politológus az integrált erdélyi magyar autonómiatörekvésekről beszélt.

Kapcsolódó elemek