Milliárdos bukta

Az EU-kampányra fordított kiadások hatékonyságát az méri, mennyivel többen mentek el polgártársaink közül a szavazóhelyiségekbe a kampány hatására, mint ahányan anélkül is elmentek volna - írja a Népszabadság hétfői számának Fórum rovatában Kovács Barna Szabolcs közgazdász.

Dátum: 2003-04-14 14:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9342
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:12:53.494030, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Nos, nem mentek el többen. Baja Ferenc és csapata - a közalapítvány üzletemberekkel és vezető közgazdászokkal megtűzdelt kuratóriuma - tehát elpazarolta az adófizetők pénzét, a kampányra, illetve önmagára költött 2,5 milliárd forintot. A Népszabadság tízmilliárd forintra teszi a lakosság tájékoztatására - legnagyobbrészt rábeszélésére - fordított kiadások teljes összegét. Ez azt mutatja, hogy a többi pénzköltő hely (minisztérium) sem dolgozott hatékonyabban. A kormány EU-kommunikációs tevékenységét a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) hangolta össze és tervezte. Ezért a lakosság bevonása tekintetében a szavazáson megmutatkozott nettó eredményt is joggal tulajdoníthatjuk a MeH-nek és azon belül a Baja-csapatnak.

Ha a kampány előtti időszakban a közvélemény-kutatók által mért részvételi szándékhoz képest szignifikánsan kevesebben vettek részt a szavazáson, akkor a MeH áldozatkész - tudniillik adóforintjaink feláldozására kész - tevékenysége nemhogy eredménytelen volt, de egyenesen kontraproduktív.

Akármi lesz is e tekintetben a statisztikailag igazolható végkövetkeztetés, azt már most megállapíthatjuk, hogy több pénzzel nem jobb, hanem rosszabb, gazdaságtalanabb eredményt lehetett volna csak elérni, már ha azt a pénzt is a MeH koordinálásában költi el a kormány. Ha csak nem feltételezünk olyan sajátos összefüggést, hogy a kiadások egy bizonyos szintig csökkentik a részvételi hajlandóságot, és csak efölött kezdik el növelni. Ilyesmiről azonban nem tudunk. De ha esetleg utólag kimutatható lenne ilyen meglepő összefüggés, az is csak azt bizonyítaná, hogy a MeH döntés-előkészítői elmulasztották felmérni a gazdaságilag célszerű költségszintet.

Jelen ismereteink szerint mindenesetre az optimális költségszint a nulla lett volna, azaz ha egy fillért sem bíz Baja pénzosztó és koordináló kezére a kormány.

A politológusok, meglehet, értékelik majd azt a feltevést, hogy a várható eredmény bizonyossága tartotta otthon a szavazókat. A politológia számára ugyanis egy tézis elfogadásához már az is elég lehet, hogy van, aki a magáénak vallja. A közgazdaságtanban azonban mások a szabályok, kénytelenek vagyunk tekintettel lenni egy nézet jelentésére is (ha van neki). Az idézett feltevésnek pedig éppenséggel az a jelentése, hogy a szükséges mennyiségű igen a kampány nélkül is meglett volna, az igen erősítése már csak a részvételi hajlandóság csökkentését szolgálhatta.

Hogyan kell tehát érteni a kampánnyal való általános kormánypárti elégedettséget és az újságírói aggályok elhessegetését? Bajáék talán olyan üzleti tervvel nyerték el a bizalmat és a milliárdokat, miszerint minden lehetséges kedvezőtlen hatást - kertszépítő jó időt, izgalmas futballmeccset, otthonmarasztaló felhőszakadást - bekalkulálva ezzel a pénzzel minimum sehogy sem fogják növelni a résztvevők és az igennel szavazók arányát? Vagy nem is kellene ilyen terveket emlegetni, mert a kormánynak és az Országgyűlésnek nincs más dolga, mint hogy mindenféle eredménykötelezettség nélkül kiutalja a milliárdokat? Vagy eleve nem is volt szempont, hogy mitől érezhetnék a választópolgárok minél inkább magukénak a népszavazásra feltett döntést? Csak az, hogy EU-kommunikálhassanak közpénzen kivilágos kivirradtig, akiknek kedvük van hozzá? Akárhogy is, sikerült lényegesen több suskát elkölteni kalaplengetésre, mint mondjuk az EU-támogatások elnyerését megalapozó tervezésre.

A magyar csatlakozási népszavazás bevonult az európai történelembe. A BBC például nem az igen-szavazatok magas arányát tartotta figyelemre méltónak, hanem az alacsony részvételi arányt. El is magyarázta, hogy a magyarok alighanem az egyet nem értésüket kívánták a távolmaradással kinyilvánítani. Az egyet nem értés okaként a tudósítás egyetlen körülményt emelt ki: azt, hogy a csatlakozást ellenző társadalmi szervezetek nem kaptak az elvben semlegesen, csak a népszavazási döntés előkészítéséért fáradozó közalapítványtól támogatást nézeteik arányos népszerűsítéséhez.

Pedig ha kampányolhattak volna, akkor ők is a részvételre mozgósítottak volna, s akkor az igen hívei közül is kevesebben maradtak volna távol. A jogilag legitim eredmény így nemcsak erkölcstelenül drágán született meg, nemcsak gyengébb a könnyen elérhetőnél, de az ellenzők anyagi támogatásának elmaradása miatt nem is elég szalonképes. Mindez talán elegendő lehetne Baja Ferencnek egy-egy laza kalapmozdulathoz...

Kovács Barna Szabolcs

közgazdász