Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Göncz szerint a gyors Gyurcsányt félreértette a lassú EU


Dátum: 2009-05-04 08:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132954
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:16:06.882833, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Európai Unió azért utasította el Gyurcsány Ferenc 180 milliárdos tervét - aminek kapcsán a volt kormányfő új vasfüggöny kialakulásáról beszélt -, mert rengeteg félreértés fűződött hozzá - véli Göncz Kinga. A végösszeg ugyanis tartalmazott rengeteg olyan tételt, amelyek külön-külön már részben átmentek, részben elindultak, részben még az asztalon feküdtek.

Az Európai Unióban egyébként minden hosszú ideig tart - jegyezte meg a politikus. Gyurcsány Ferenc még a válság előtt fölvetette egy közös európai pénzügyi felügyelet szükségességét. Három hónappal később már voltak, akik támogatták, mára pedig szinte realitás. A 180 milliós javaslatcsomagból számos elem megvalósult - mutatott rá Göncz Kinga.

Kapcsolódó elemek