A népszavazás után már nem fontosak a gazdák érdekei?
Glattfelder Béla, a Fidesz Mezőgazdasági Kabinetjének vezetője közleményében megdöbbentőnek nevezte, hogy a parlamenti szakbizottság hétfői ülésén a kormánypárti képviselők minden ellenzéki módosító javaslatot leszavaztak. Így összességében a csatlakozást követő években évente legalább 20-30 milliárd forinttal kevesebb támogatást biztosítottak a magyar mezőgazdaság számára.
Dátum: 2003-04-14 15:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9345
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:12:54.403381, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Sajtóközlemény
A Fidesz - Magyar Polgári Párt Mezőgazdasági Kabinetje megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy a Mezőgazdasági Bizottság 2003. április 14-i ülésén minden ellenzéki módosító javaslatot leszavaztak. Mint ismeretes, a módosító javaslatok Az európai uniós közvetlen mezőgazdasági támogatások nemzeti kiegészítéséről szóló országgyűlési határozati javaslathoz kerültek benyújtásra, annak tartalmi javítása céljából.
A bizottsági ülésen a szavazás értelmében a kormánypárti képviselők leszavazták azt az ellenzéki javaslatot, amely adómentessé tenné a közvetlen kifizetésekből és azok nemzeti kiegészítéséből származó bevételeket, és nem szavazta meg azt sem, amely lehetővé tenné a 30 százalékos nemzeti kiegészítés akár 36 százalékra történő emelését. Ugyancsak elutasították azokat a módosító javaslatainkat, amelyek arra kötelezték volna a kormányt, hogy a csatlakozást követően biztosítsa valamennyi EU-támogatás nemzeti társfinanszírozását, és vezesse be mindazokat a nemzeti támogatási lehetőségeket, amelyekre a Csatlakozási Szerződés lehetőséget ad.
Leszavazásra kerültek azok az EU-csatlakozás szempontjából fontos módosító javaslatok is, amelyek a sertés- és baromfiágazat helyzetének rendezésére, a fagy- és hókárok megtérítésére, illetve a családi gazdaságok támogatási rendszerének helyreállítására irányultak
A kormánypárti képviselők által elutasított módosító javaslatok összességében a csatlakozást követő években évente legalább 20-30 milliárd forinttal nagyobb támogatást biztosítottak volna a magyar mezőgazdaság számára. A Mezőgazdasági Kabinet számára ez a gesztus egyet jelent azzal, hogy a szocialista kormányzat a népszavazás után már nem tartja fontosnak a gazdák érdekeit.
Glattfelder Béla
Mezőgazdasági Kabinet
Fidesz - Magyar Polgári Párt