Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fegyveres ifjúszocialista a majálison


Dátum: 2009-05-04 15:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132983
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:16:16.559310, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Övre akasztott pisztolytáskával, benne fegyvernek látszó tárggyal pózolt egy fiatal a Societas sátránál a városligeti majálison. A militari nadrágos fiatal nem nyilatkozott a jelenséget megörökítő Reakció tv-nek, az Index kiderítette azonban, hogy nem egy fizetett biztonsági őrről, hanem egy MSZP-s kongresszusi küldöttről van szó.

A Reakció figyelt fel május 1-én egy fegyvertáskás fiatalemberre az MSZP-közeli Societas városligeti bázisánál. A blog videósa megkérdezte Torzsa Sándort, a szervezet budapesti elnökét, tervezik-e fegyveres csoportok, félkatonai alakulatok létrehozását. Torzsa szerint a "hülyeség netovábbja ezt feltételezni", a fegyverviselés alkotmányellenes, távol áll a baloldaliságtól, és ilyen ötletek a Societas fejében meg sem fordultak.

A budapesti elnök arra viszont nem tudott választ adni, hogy mit keres a majális közepén egy fegyveres, aki a ráadásul a Societas pólóját viseli. Torzsa azt állította, hogy a militariba öltözött fiatalember biztonságiőri minőségében van a sátornál.

Kapcsolódó elemek