Tiltakozás a megszorítások ellen
"Elég volt!" - olvasható a Fidesz női tagozata által meghirdetett tiltakozó akció keretében a Klauzál téren felállított, aláírásgyűjtő pannón. "Nem tűrjük, hogy elvegyék a gyedet és a gyest, a családi pótlékot, a szocpolt, a lakástámogatást, ha egyetért, aláírásával csatlakozzon Ön is."
Dátum: 2009-05-04 17:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132993
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:16:20.200667, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A megmozduláson részt vett Magyar Anna, a megyei közgyűlés elnöke, Farkasné Pocsai Blanka, önkormányzati képviselő, a Fidesz női tagozatának országos alelnöke, valamint Hargitai Rita és Faragóné Spilák Éva, a párt női tagozatának megyei alelnöke és elnöke.
Farkasné Pocsai Blanka elmondta, figyelemfelkeltő a felszólítás, hiszen az elmúlt időszakban minden a megszorításokról szólt, holott gyermekeink jövője a tét, amivel nem szabadna játszani. Politikai érdekek miatt jól működő rendszereket nem lehet máról holnapra tönkretenni és megszüntetni. A mostani megszorító csomag elhibázott és rövidlátó, mert nem komplexen kezeli a kérdést. A kormány illegitim, a témáról pedig mielőbb társadalmi vitát kell kezdeményezni.
A gyes és a gyed egy évre történő rövidítése sok problémát okoz majd a kismamáknak, mert nem tudnak visszatérni a munkaerőpiacra, a bölcsődékben és óvodákban pedig lehetetlen lesz szabad helyet találni a gyerekek számára. Már most is 120 százalékos ezen intézmények kihasználtsága a városban. A Fidesz Női Tagozata a rugalmasabb munkaidő-beosztásban és a részmunkaidő bevezetésében látja a megoldást.
"Nemcsak a családoknak, hanem az egész társadalomnak jelent majd problémát a megszorító csomag" - hangsúlyozta Magyar Anna, aki ugyancsak felkarolta a kezdeményezést. "Ilyen megszorítások mellett a fiatalok sem szívesen vállalnak gyereket, és a népesség sem úgy alakul majd, ahogyan szeretnénk."
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Fidesz Női Tagozata és több civil szervezet nagyszabású babakocsis tüntetést tervez május 10-én, 16 órakor a budapesti Kossuth térre. Több ezer gyesen és gyeden lévő kismamára, édesanyára, fiatalokra, a kormány megszorító csomagját ellenző polgárra számítanak, az eseményre pedig felviszik a szegediek tiltakozó aláírásait is.