Aláírásgyűjtés Szegeden
Alkotmánysértő és az Európai Unió irányelveivel is szembemegy az az intézkedéscsomag, amelyben a gyes és a gyed "megkurtítása" is szerepel. Ennek bevezetése ellen tiltakozott ma a Fidesz Női Tagozata Szegeden. Arra hívták fel a figyelmet, hogy a kormányzat ilyen irányú lépései családokat lehetetlenítenek el. Ennek megakadályozására kezdtek az ország több városában egyidejűleg aláírásgyűjtésbe. A résztvevők a rendszer újragondolását kérik, erre javaslataik is vannak.
Dátum: 2009-05-04 17:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132994
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:16:20.550709, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egy nyílt levéllel kezdte, és egy országos demonstrációval fejezi be az édesanyákat és a családokat érintő "ellehetetlenítő csomag" elleni tiltakozást a Fidesz Női Tagozata. Figyelemfelhívó akciójuk részeként április 30-án aláírásgyűjtésbe kezdtek Szegeden. Az üzenő falra elsőként Farkasné Pocsai Blanka, a Fidesz Női Tagozatának országos alelnöke, Faragóné Spilák Éva megyei elnök, Hargittai Rita megyei alelnök és Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke írt alá.
Sajtótájékoztatójukon elhangzott: nem a rendszer átalakítása ellen tiltakoznak, hanem azért, mert mindezt az érintettek megkérdezése, társadalmi vita nélkül bonyolítják le, azonnali megtakarításokat remélve, és nem számolva a hosszú távú következményekkel. Ráadásul ezek a lépések a gyermekek magyar Alkotmányban megfogalmazott jogait, és az Európai Unió szülői szabadságra vonatkozó irányelveit is sértik.
Ezek a szűk látókörű megoldások reménytelenséget hoznak a családok életébe - mondta el Farkasné Pocsai Blanka, a Fidesz Női Tagozatának országos alelnöke. A gyest 1967-ben, míg a gyedet 1981-ben vezették be - tehát ez egy régóta, jól működő rendszer. Hozzátette: az átgondolását támogatják, ám azt, hogy itt-ott "belekapva" bolygassák meg, azt nem. Az átgondolásra javaslatokat is tesznek: szerintük a ma a minimálbérhez kötött, maximum 28.500 Ft összegű gyes esetében például sávokat lehetne kialakítani - ez jól működik az Európai Unióban is.
Farkasné Pocsai Blanka arról is beszélt, hogy gyesről is nehéz ma az édesanyáknak visszalépni a munka világába, a gyes és a gyed idejének rövidítése pedig tovább ront a helyzeten. Ezért azt javasolják, hogy az érintettek maguk dönthessenek arról, hogy a gyermekvállalás után mikor állnak újra munkába, kitöltik ezt a három évet, vagy nem - hiszen olyan is van, aki a karrierjét építi és nem akar 3 évig otthon maradni. Emellett szerintük szükség van az érintettek számára a rugalmas munkavégzési formák, a részmunkaidős foglalkoztatás feltételeinek megteremtésére.
Hangsúlyozták azt is, hogy az óvodák és a bölcsődék nincsenek felkészülve arra, hogy elnyeljék a változtatások következményeit. Szegeden például ma a 15 működő bölcsőde 120 százalékos kihasználtságon működik, és ez a bölcsődés korúak mintegy 10 százaléka számára elegendő. A bekerülésnél pedig egy évnél is hosszabb a várakozási idő.
A sajtótájékoztatón Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke a gyessel és a gyeddel kapcsolatos megszorításokon kívül tervezett hasonló lépések társadalmi hatásairól beszélt. Mint mondta, a lakástámogatások, a családi pótlék, a szocpol megvonása, a 13. havi bér és nyugdíj megszüntetése, a nyugdíjkorhatár emelése halmozottan sújtja majd a családokat.
Mindezekre a hatásokra az ország több pontján a szegedihez hasonló eseménnyel hívják majd fel a figyelmet. Tiltakozó akciójukat civil szervezetekkel összefogva május 10-én, egy babakocsis tüntetésen fejezik be a budapesti Kossuth téren. Oda mindenkit várnak, aki a tervezett rendszer ésszerű átgondolását, és más alternatívák megvitatását is szeretné.