Kolompár Orbán vonja vissza kijelentéseit
A Fidesz-KDNP Frakciószövetség Emberi jogi munkacsoportjának nyilatkozata.
Dátum: 2009-05-05 10:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=133035
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:16:33.861736, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"2009. április 30-án egy 12 éves gyermek az iskolából tartott hazafelé, amikor elmondása szerint, egy 8 fős, fiatalokból álló csoport közrefogta. Ketten lefogták, amíg a többiek kiürítették a zsebeit, táskáját kiborították, majd szexuális tartalmú megjegyzéseket tettek rá. A kislány, aki a tavaly meggyilkolt 14 éves kiskunlacházi lány barátnője volt, sokkot kapott. A ráckevei rendőrség egy 16 éves fiatalt gyanúsított meg abból a társaságból, amely csütörtökön megtámadta a kislányt" - idézte fel a történteket a Fidesz-KDNP Frakciószövetség Emberi jogi munkacsoportja nyilatkozatában.
Mint emlékezetes, 2008. november 23-ára virradóra megtámadtak, megerőszakoltak és meggyilkoltak egy 14 esztendős kiskunlacházi kislányt, majd ruházatától megfosztott holttestét az útszéli árokba lökték. A tetteseket a mai napig nem fogták el - emlékeztetett a nyilatkozat.
A nyilatkozat felhívta a figyelmet arra: Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke, a sajtó híradásai szerint a 2009. április 30-án történt esetről úgy nyilatkozott, gyerekcsínynek tudja be a 12 éves lánygyermek elleni támadást.
"A Fidesz - KDNP Frakciószövetség Emberi jogi munkacsoportjának nevében felszólítjuk Kolompár Orbánt, az Országos Cigány Önkormányzat elnökét, hogy amennyiben a fenti ügy kapcsán valóban gyerekcsínyről beszélt, úgy haladéktalanul vonja vissza az áldozatot súlyosan sértő, az elkövetőket mentegető, a bűncselekmény gyanúját felvető esemény súlytalanná tételére irányuló kijelentéseit és kérjen bocsánatot értük. Megengedhetetlennek tartjuk bármely bűncselekmény kapcsán a kettős mérce, illetőleg a kétértelmű megfogalmazások alkalmazását. Elvárjuk a magyarországi közélet minden szereplőjétől, hogy szolidáris legyen az áldozatokkal, s elítélje az erőszak, és a félelemkeltés minden formáját. Meggyőződésünk szerint ugyanis ez szolgálja az egyes társadalmi és etnikai csoportok közötti békesség helyreállítását és fenntartását hazánkban" - húzta alá Balog Zoltán, Semjén Zsolt, Ékes Ilona, Bíró Ildikó, Farkas Flórián, Fazekas Sándor, Szászfalvi László és Varga József a nyilatkozatban.
"Felszólítjuk az Igazságügyi és Rendészeti Minisztert, minden rendelkezésére álló eszközzel lépjen fel annak érdekében, hogy a rendőrség mielőbb kézre kerítse a kiskunlacházi gyermekek sérelmére végrehajtott bűncselekmények, valamint a magyarországi roma és nem roma áldozatokkal szembeni gyilkosságok elkövetőit" - tették hozzá.