Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szocialista párt válságának kezelése


Dátum: 2009-05-05 10:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=133039
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:16:35.187554, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Miniszterelnöki Hivatal tájékoztatása szerint Bajnai Gordon, több minisztere társaságában 2009. május 5-én Pécsre látogat, hogy kampányoljon Szili Katalin MSZP-s polgármester-jelölt mellett.

A Fidesz felszólítja Bajnai Gordont, hogy ne kampányolásra pazarolja az adófizetők pénzét.

A látogatás több millió forintos költséget jelent, amelyet közpénzből fordítanak Szili Katalin szocialista polgármesterjelölt kampányára.

Az állami tisztviselők hivatali idejét nem számítva, figyelembe véve a testőröket, a Köztársasági Őrezred felmerülő költségeit, a miniszterek szállítási és vendéglátási költségeit is tekintélyes az összeg.

A Fidesz felszólítja Bajnai Gordont, hogy

1. az MSZP-vel az államkasszába fizettesse be az utazás és a látogatás valamennyi költségét,

2. pécsi látogatásán tartózkodjon minden olyan ígérettől, amely újabb adósságba sodorná Pécs városát, az önkormányzatot, vagy amely további terhet róna a pécsi önkormányzatra, a pécsi emberekre!

Fidesz pécsi szervezete

Kapcsolódó elemek