A diszkriminációmentességet és az arányosságot várják el
A négy parlamenti frakció kisebb módosításokkal hajlandó támogatni az igazságügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos törvényjavaslatot - derült ki a vezérszónoki felszólalások során kedden a parlamentben.
Dátum: 2009-05-05 14:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=133051
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:16:39.180437, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Vitányi István (Fidesz) azt emelte ki, hogy az igazságügyi szolgáltatások során a tagállami engedélyezési rendszerek ezután csak kivételes esetekben tarthatóak fent.
Mint mondta, az igazságszolgáltatás biztonságos, kiszámítható működése, a hatékony jogérvényesítés közérdeken alapuló kényszerítő indokoknak minősülnek.
A képviselő reményének adott hangot, hogy az igazságügyi szolgáltatások engedélyezési feltételei a gyakorlatban megfelelnek a diszkriminációmentesség és az arányosság követelményeinek.