Az "igazságszolgáltatátás lopakodó privatizációja" zajlik
Az Országgyűlés kedden megkezdte a fizetési meghagyásos eljárásokat bírói jogkörből közjegyzői hatáskörbe utaló törvényjavaslat általános vitáját. A Fidesz és a KDNP képviselői elutasították az "igazságszolgáltatatás lopakodó privatizációját" jelentő tervezetet.
Dátum: 2009-05-05 15:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=133057
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:16:41.240683, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Vitányi István (Fidesz) vezérszónok felszólalása elején leszögezte: nem tartják elfogadhatónak a kormány javaslatát.
Hangsúlyozta: a törvénytervezet az "igazságszolgáltatatás lopakodó privatizációja", amellyel az állam jelentős adó- és illetékbevételektől esik el. Az ellenzéki képviselő szerint "nem elegáns" a javaslat "záró rendelkezései közé rejtett", 18 darab jelentős, 40-67 százalékos illetékemelés.
Hozzátette: Frankné Kovács Szilvia állításával ellentétben a törvénytervezet mellett nem állt ki valamennyi bírói szervezet, mivel azt az Országos Igazságügyi Tanács (OIT) nem támogatta. Erre a felvetésre reagálva a szocialista képviselő elmondta: az OIT 6 tagja értett egyet a javaslattal, 5 tag elutasította, további 3 pedig tartózkodott a szavazástól, amit nem tekint egyértelmű elutasításnak.