Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Haider szerint Szabri biztonságban van

Nadzsi Szabri iraki külügyminiszter biztonságban van - jelentette ki hétfőn Jörg Haider, a jobboldali populista Osztrák Szabadságpárt volt elnöke, aki személyes barátjának nevezte az iraki politikust.


Dátum: 2003-04-14 16:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9349
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:12:55.743288, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A karintiai tartományi elöljáró a Krone Hit osztrák magánrádióban közölte, hogy Szabri "jó helyen, biztonságban van". Az iraki külügyminiszter nem Karintiában tartózkodik, de "világszerte jó összeköttetései vannak, nem kell aggódnunk" - tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy a háború óta eltűnt Szaddám Huszein iraki elnök Szabri társaságában van-e, Haider úgy válaszolt: "ezt nem mondanám".

Az osztrák közszolgálati televízió (ORF) Offen gesagt (Kertelés nélkül) című vasárnap esti vitaműsorában Haider megerősítette ajánlatát, hogy Karintiában menedéket nyújtana Szabrinak. A megbuktatott zsarnok befogadását tudakoló kérdésre a tartományi elöljáró elmondta: nem hiszi, hogy Szaddám Huszeint érdekelné egy ilyen lehetőség.

Nadzsi Szabri Irak bécsi nagykövete volt, mielőtt Szaddám Huszein külügyminiszterré nevezte ki. A francia AFP hírügynökség jelentése szerint az osztrák radikális jobboldal volt vezetője személyes barátjának és nagyon művelt embernek nevezte az iraki diplomácia irányítóját.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek