Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kerékpárosok versenyeznek a vonattal

Kaposvár és Dombóvár között olyan rossz a vasúti közlekedés, hogy a szerelvényt egy jobb kerékpáros megelőzi - emlékeztetett Heintz Tamás kaposvári fideszes országgyűlési képviselő egy korábbi kijelentésére a somogyi megyeszékhely vasútállomásán tartott keddi sajtótájékoztatón, amelyen bejelentették: ezt be is akarják bizonyítani.


Dátum: 2009-05-05 16:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=133060
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:16:42.224148, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Dér Tamás és Lászlóvári Thoma Csongor sportszervezők elmondták: civil kezdeményezéssel élnek, amelynek célja, hogy igazolják, a mintegy 30 kilométeres útvonal megtételében a bicikli versenytársa lehet a vonatnak. A tervek szerint május 23-án, a Dombóvárról Kaposvárra induló vonattal egy időben nyeregbe pattannak a résztvevők is.

Heintz Tamás immár sokadszor hívta fel a figyelmet a szerinte tarthatatlan, a kaposváriakat és a somogyiakat rendkívül hátrányosan érintő "ütemes menetrend" szerinti vasúti közlekedésre.

Elmondta: ez ügyben legutóbb hétfőn a parlamentben kért szót. Interpellációjára a szaktárca államtitkára, Oláh Lajos válaszolt, amit ő nem fogadott el, a Ház azonban a három kaposvári MSZP-s képviselő tartózkodása mellett igen.

"A személyszállítási üzletszabályzat megfelel a jogszabályoknak, ezért a Máv-Start Zrt. jogsértést nem követett el" - idézte fel az államtitkár szavait Heintz Tamás, hozzátéve: ennek ellenére "bizonyára nem stimmelhet valami", mert az államtitkár az utasok visszajelzései alapján a Máv-Start üzletszabályzatának felülvizsgálatát ígérte.

Heintz Tamás a szocialista képviselők tartózkodásáról azt mondta: "még most sem voltak hajlandóak összefogni a somogyiakért, pedig csak a szavazógombot kellett volna megnyomni, jelezve, hogy nem tűrik tovább a minisztérium halogató, mindent elkenő taktikáját".

A fideszes politikus ezúttal is a Kaposvár-Dombóvár közötti vasúti pálya felújítását sürgette. Azt is kifogásolta, hogy az "ütemes menetrend" bevezetése óta néhány perc késés esetén Dombóváron nem várja be a Kaposvárról érkező vonatot a Pécsről Budapestre tartó IC, és emiatt az utasok többórás várakozásra kényszerülnek.

Heintz Tamás szerint mivel eddig nem volt foganatja sem az utasok, sem a politikusok tiltakozásának, most ezzel a civil kezdeményezéssel akarják felhívni a figyelmet a vasúti közlekedés egyre romló, a kaposvári és a somogyi lakosokat "másodrendű állampolgárként kezelő" állapotra.

Kapcsolódó elemek