Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hoppál Péter: feljelentést tesznek a névtelen levél miatt

Három fideszes politikus feljelentést tesz amiatt a névtelen levél miatt, amelyet hétfőn Keller László hozott szóba a parlamentben. A szocialista politikus a levél ismeretében arról érdeklődött a legfőbb ügyésztől, hogy magukat "egykori fideszeseknek" nevező állampolgárok tettek-e feljelentést egy "zárt kongresszuson" történt hamis szavazások és jogosulatlan részvétel miatt.


Dátum: 2009-05-05 17:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=133063
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:16:43.288510, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A levél tartalmának megismerése után a levélben megvádoltak, Bánki Erik, Hoppál Péter és Páva Zsolt rágalmazás miatt napokon belül feljelentést tesznek ismeretlen tettes ellen - mondta az MTI-nek kedden az egyik érintett, Hoppál Péter. Az, hogy ez az ügy most ismét előkerült, a május 10-én esedékes pécsi polgármester-választáshoz kapcsolódó választási harcnak tulajdonítható - mondta Hoppál Péter azt követően, hogy hétfőn az Országgyűlésben Keller László szocialista politikus egy "zárt kongresszuson" történtek következményei után érdeklődött Kovács Tamás legfőbb ügyésznél.

"Nyilvánvaló, hogy a szocialisták kapkodása látható a pécsi kampány finisében" - mondta Hoppál Péter, akit Keller László hétfőn név szerint is megemlített az üggyel összefüggésben. Mint ismert, Tasnádi Péter polgármester idén év elején hunyt el, s az új városvezető megválasztására május 10-én kerül sor. A fideszes Páva Zsolt mellett Szili Katalin, az Országgyűlés szocialista elnöke és Juhász István független városi képviselő jelentette be, hogy elindul a posztért. Hoppál Péter közölte: reményei szerint - mindenfajta szocialista mesterkedés ellenére - ismét fideszes polgármestere lesz a városnak. Hoppál Péter a három évvel ezelőtti kongresszuson történtek ügyet "szóra sem érdemesnek" minősítette. Közölte: örül annak, hogy Keller László vette elő ezt az ügyet, hiszen "az ő kutakodásainak és vádaskodásainak eredménye mindig bukás volt".

Kapcsolódó elemek