Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bulgária és Románia a 2007-es felvétel megerősítését kéri

Georgi Parvanov bolgár és Ion Iliescu román köztársasági elnök hétfőn közös nyilatkozatban arra kérte az Európai Uniót, hogy hét közepén tartandó csúcsértekezletén erősítse meg ígéretét, miszerint Bulgáriát és Romániát 2007-ben felveszi tagjai közé.


Dátum: 2003-04-14 16:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9350
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:12:56.083163, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 15 uniós tagállam vezetői szerdán, kétnapos athéni értekezletük első napján írják alá tíz ország - Ciprus, Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Málta, Szlovákia és Szlovénia - csatlakozási szerződését.

A Szófiában kétnapos hivatalos látogatáson tartózkodó román államfő újságírók előtt kijelentette: nagyon fontos annak megerősítése, hogy a bővítés folyamata visszafordíthatatlan, s hogy lényegében egyetlen bővítési hullámról van szó, amelynek keretében 12 ország léphet be az unióba.

Bolgár vendéglátója ehhez hozzátette: azt várják, hogy országaikat saját fejlődésük alapján értékelik majd, nem pedig aszerint, hogy milyen álláspontot foglalnak el egyik vagy másik nemzetközi kérdés ügyében. Parvanov ezzel azokra a bírálatokra utalt, amelyek az Egyesült Államok iraki háborúval kapcsolatos álláspontjának támogatása miatt érték a román és a bolgár kormányt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek