Kína szén-dioxid elnyelése jobb, mint Európáé
Először határozták meg kutatók, hogy mennyi szén-dioxidot nyeltek el Kína szárazföldi ökoszisztémái az elmúlt években.
Dátum: 2009-05-06 11:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=133095
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:16:53.691351, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A pekingi egyetem kutatója, Shilong Piao kínai, francia és brit kollégáival a Nature című szaklapban jelentette meg a tanulmány, amely szerint Kína növényzete és talaja 1980 és 2000 között annyi széndioxidot nyelt el, amennyi megfelel a kínai kibocsátás 28-37 százalékának. Korábbi tanulmányok az USA-ban hasonló arányt mutattak - az ottani ökoszisztémák a kibocsátott széndioxid 20-40 százalékát nyelték el. Európa csupán tizenkét százalékot ért el.
Kína jó eredményének fele arra vezethető vissza, hogy erdőket telepítettek, és délen sok eső esett. Ezenkívül a kínai parasztok városba költözésével jól járt a természet - azok így ugyanis kevesebb tűzifát gyűjtöttek. A mezőgazdasági területek bővülésével is megnövekedett a széndioxid-felvétel.
Kevin Gurney, az Indiana Egyetem (USA) kutatója a tanulmányt rögvest a Nature-ben kommentálva, meglehetősen borúlátó azzal kapcsolatban, hogy hosszú távon használ-e a kínai állam által támogatott erdőtelepítés az ország széndioxid-egyenlegének. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) szerint Kína kibocsátása 2030-ig a 2006-os érték kétszeresére nő majd. És ez ellen kevés az erdősítés.