Miért haragszik a kormány a fogorvosokra?
Tiba István a fogorvosok elmaradt béremelése miatt interpellálta Csehák Judit minisztert a Parlamentben. Emlékeztetett: három hónapig tartott az ő 50 százalékos béremelésük, amit leginkább beetetésnek lehet nevezni. Válaszában Csehák Judit elismerte, hogy a fogorvosok fix díja nem változott.
Dátum: 2003-04-14 16:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9351
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:12:56.417090, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Megváltozott 2003-ban a fogorvosok finanszírozása, miszerint egy praxis fix havi díja 150 ezer forint, amely az asszisztens fizetését is magába foglalja. A béremelés fedezetét pedig áthelyezték a teljesítménybérezésébe, ami nagyon kevés fogorvosnak jelent javulást. Tiba István a 3422 alapellátásban dolgozó orvos és a szakszemélyzet nevében is várta Csehák Judit miniszter válaszát.
Válaszában Csehák Judit elismerte, hogy a fogorvosok fix díja nem változott, és kiemelt néhány olyan fogorvost, akik a megváltozott körülmények között is kitermelik a béremelést.
Tiba István nem fogadta el Csehák Judik válaszát, mivel rámutatott: az új rendszerrel a fogorvosok többsége nem jut hozzá a beígért 50 százalékos béremeléshez.
fidesz.hu