Az uborka négyszázszoros áron kerül a pultokra
Meddig és hogyan lehet ilyen megalázó összegért munkára bírni a szorgalmas magyar termelőket, miért nem jelentik ki egyértelműen, hogy nincs szükség az uborkára, ne termeljenek, válasszanak más profilt? - tette fel az azonnali kérdések és válaszok vitájában kérdését Czira Szabolcs országgyűlési képviselő.
Dátum: 2003-04-14 16:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9352
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:12:56.744202, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nagykőrös, a szorgalmas, a hozzáértő földművelők alföldi városa ősidők óta az uborkatermesztés központja. A nagykőrösi uborka messze földön híres, köszönhetően annak a tudásnak, amit generációról generációra adtak át egymásnak az itt élők. Az elmúlt évtizedek során megélhetésüket biztosító piacképes árutermelést fejlesztettek ki. Az uborkatermelők legnagyobb felvásárlója a Nagykőrösi Konzervgyár, ahol szerződéssel ösztönözték a termelőket a hagyomány folytatására. Idén megalázóan alacsony áron kívántak szerződést kötni: a 9-11 centiméteres uborkáért 1 forintot kínáltak kilogrammonként. A Földművelési Minisztérium 25 forint támogatást ad kilogrammonként, amely összeget a termelők év végén kapják meg.
Meddig és hogyan lehet ilyen megalázó összegért munkára bírni a szorgalmas magyar termelőket, miért nem jelentik ki egyértelműen, hogy nincs szükség az uborkára, ne termeljenek, válasszanak más profilt? - tette fel a kérdést Czira Szabolcs országgyűlési képviselő.
Németh Imre Földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter válaszában elmondta, hogy a minisztérium tisztában van a konzervipar nehéz helyzetével, amit elsősorban a forint erősödése és az ebből következő piaci változás eredményezett. A kormány jelentős részt vállal abban, hogy a termelőknek kiegészítse a jövedelmét, azonban a piac kockázatát, a gazdaság helyzetéből eredő hátrányokat a költségvetés nem képes magára vállalni. Az uborka alacsony felvásárlási ára egy pici üzenet: ezt a terméket ilyen alacsony áron nem szabad előállítani. Az uborkatermelőknek más, megélhetésüket biztosító profilt kell választaniuk.
Viszontválaszában Czira Szabolcs, Nagykőrös polgármestere kiemelte: a termelők gondjáról beszélt, nem a konzerviparról. Elmondta, hogy a kisméretű uborkát át sem veszik a felvásárlók, amit elfogadnak, annak kilónkénti ára 1 forint. Ameddig 2002-ben a nagykőrösiek nyereséggel termelték az uborkát, az idén már veszteségesek. A termelők az időjárás viszontagságának is igen kiszolgáltatottak, mindezek ellenére az 1 forintért felvásárolt terméket az üzlethálózatok boltjai akár 400 forintért adják el kilogrammonként.
Németh Imre a felvetésre reagálva elmondta, hogy a megoldás az egyensúlyi helyzet megteremtése a termelők és a feldolgozók között, hiszen egymásra vannak utalva. Ennek fóruma a helyi érdekegyeztetés.
fidesz.hu