Ciprus az adóforintok végállomása
Adóforintokból fizetik ki a Magyar Televízió új székházát, de két év alatt sem sikerült elérni, hogy a szerződések nyilvánosak legyenek.
Dátum: 2009-05-07 07:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=133154
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:17:12.607095, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Ez az épület a magyar adófizetőknek 115 milliárd forintjukba került. Beruházó: Wallis. Vezérigazgató: Bajnai Gordon (2000-2005). A pénz végállomása: Ciprus" - ezzel a szöveggel állítottak fel egy táblát a sajtótájékoztatóra az új székház előtt a Fidesz és a KDNP elnökségi tagjai. Az új épületbe meghirdetett első kuratóriumi elnökségi ülés előtt megismételték a székházberuházás módjával és a szerződés nyilvánosságra hozatalának elmaradásával, valamint a cég külföldi tulajdonlásával kapcsolatos kifogásaikat.
Szabó László (Fidesz) elnökségi tag arról beszélt: a negyven esztendőre szóló szerződés ideje alatt az Állami Számvevőszék tavaly nyári becslése szerint 115 milliárd forintjába kerül az MTV-nek a bérlet, ám a végösszeg - például az euróban kikötött összeg és az árfolyam-ingadozás miatt - "teljességgel kiszámíthatatlan". Noha ezt adóforintokból fizetik ki, két év alatt sem sikerült elérni, hogy a szerződések nyilvánosak legyenek - mondta.
Balogh László (KDNP) elnökhelyettes - hangsúlyozva, az előző, Fidesz delegálta tagok nélkül működő "csonka" kuratóriumban ő volt az egyetlen, aki a székházbérleti szerződés ellen szavazott - kijelentette: a végül elfogadott banki konstrukcióban az MTV saját maga is megépíthette volna az ingatlant, és akkor a hitelek visszafizetése után saját tulajdonában maradt volna az épület. Közpénzről, a privatizációs szervezet által értékesített területről van szó, "Magyarországon élünk, elvárható lett volna, hogy forintban kössék meg a bérleti szerződést", ha már ezt a formát választották - tette hozzá, megjegyezve, hogy az építő és működtető társaságban közvetlenül és indirekt módon is egy ciprusi cég a tulajdonos.
A Fidesz és KDNP által meghirdetett sajtótájékoztatóra eljöttek a szocialista delegáltak. Közülük Czeglédi László kuratóriumi elnök azt hangoztatta, hogy a beruházásra még "nemzedékek lesznek büszkék", és maga is a nyilvánosság híve, de a székházszerződés közzététele "a másik féltől is függ".