A kormány szükségesnek tartja az elbocsátásokat
Minden harmadik ember az utcára kerül - nem ezt ígérte Miniszterelnök Úr! - címmel interpellált Tóth András országgyűlési képviselő hétfőn a Parlamentben.
Dátum: 2003-04-14 17:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9355
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:12:57.749825, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Csupán a helyi hatalom megszerzéséig folt fontos a Medgyessy-kormánynak hangzatos választási jelszava: Több pénzt az embereknek - több pénzt az önkormányzatoknak, hangsúlyozta Tóth András. A közalkalmazotti bérfejlesztések fedezete a 2003-as költségvetésben nincs biztosítva, mindez intézmény-összevonásokhoz, -bezárásokhoz vezet - tette hozzá.
Nagykálló szocialista polgármestere és kormánypárti többségű képviselőtestülete az önkormányzat minden harmadik alkalmazottjának munkahelyét megszünteti. Tóth András felkérte a miniszterelnököt (aki helyett a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára válaszolt): magyarázza meg a megmagyarázhatatlan helyzetet.
Veres János, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára válaszában az előző kormányt hibáztatta. Úgy vélekedett, az intézményi racionalizáció bátor lépés volt, és nem kritizálni kellene, hanem pozitívan hozzáállni.
Tóth András nem fogadta el Veres János válaszát.
fidesz.hu