Nem válságkezelés, hanem az MSZP hatalmának átmentése zajlik
Nem ahhoz kérnek áldozatvállalást, hogy a magyar gazdaságot mentsék meg, hanem ahhoz, hogy az MSZP politikai hatalmát mentsék át - reagált Szijjártó Péter szóvivő a miniszterelnök válságkezeléssel kapcsolatos csütörtöki, prágai nyilatkozatára.
Dátum: 2009-05-07 16:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=133190
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:17:24.440373, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bajnai Gordon miniszterelnök csütörtökön Prágában a keleti partnerség programját hivatalosan is elindító csúcstalálkozó előtt beszélt arról, hogy a tanácskozáson valószínűleg szó lesz a válságkezelésről is. Mint mondta, informálisan minden találkozón szóba kerül a válságkezelés, az elmúlt hetekben például kiderült, hogy minden európai országban rosszabbak a növekedési kilátások, mint azt a februári kép mutatta. Közölte: ezzel a kérdéssel a júniusi csúcson foglalkozhatnak érdemben.
Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője közleményében úgy reagált: Magyarországon nem a gazdasági válság kezelése folyik, hanem az MSZP politikai válságának a kezelése. "Nem ahhoz kérnek áldozatvállalást, hogy a magyar gazdaságot mentsék meg, hanem ahhoz, hogy az MSZP politikai hatalmát mentsék át" - fogalmazott az ellenzéki politikus.
A Fidesz szerint ugyanakkor a magyar emberek azt mondják: elég a Gyurcsány-Bajnai korszakból, amelynek mindenki a vesztese lesz, a gyerekek, a családok, a fiatalok, a munkavállalók, a közalkalmazottak, a vállalkozók, a gazdák, a nyugdíjasok, a betegek, a fogyatékkal élők, a falusiak és a lakótelepiek.
Szijjártó Péter közleményében azt írta, az alkalmatlan válságkezelés miatt 130 ezren vesztették el munkájukat az elmúlt néhány hónapban, a munkahely-ellenes MSZP-csomag pedig újabb 200 ezer munkahelyet sodor veszélybe.