Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Áfacsökkentés


Dátum: 2009-05-08 10:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=133224
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:17:35.302679, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz-KDNP Frakciószövetség örömmel veszi tudomásul, hogy a Fővárosi Közgyűlés döntése nyomán Demszky Gábor főpolgármester úr a mai napon sajtótájékoztatón kívánja bejelenteni, hogy Bajnai Gordon miniszterelnöknél illetőleg a kormánynál kezdeményezi a távhő 5 százalékos áfakulcsba sorolását.

A Fidesz fővárosi frakciója többször kezdeményezte, hogy a távfűtési szolgáltatást igénybevevő fővárosiak számára már-már megfizethetetlenül magas költségek csökkentése és a távfűtési rendszer működőképességének megőrzése érdekében - több más fontos, és hosszabb távon eredményt hozó intézkedés mellett - azonnali áfacsökkentést kell végrehajtani.

Örömünkre szolgál, hogy ebben a szakmai kérdésben egyre nagyobb összefogást tapasztalhatunk, üdvözöltük a FŐTÁV felügyelő bizottságának minden pártdelegált által aláírt, áfacsökkentést szorgalmazó kezdeményezését, örömmel üdvözöljük a főpolgármester úr és a területért felelős főpolgármester-helyettes úr áfacsökkentés érdekében tett erőfeszítéseit.

Emlékeztetni kívánjuk a közvéleményt, hogy a Fidesz és a KDNP parlamenti képviselői több alkalommal nyújtottak be törvénymódosítási javaslatot a távhő áfájának 5 százalékra történő csökkentésére, jelenleg is fekszik a parlament asztalán ilyen fideszes és KDNP-s képviselők által benyújtott közös javaslat.

Csak remélni tudjuk, hogy a nehezen megszületett példaértékű összefogás és dicséretes főpolgármesteri és főpolgármester-helyettesi harcos kiállás lendülete az MSZP és SZDSZ parlamenti képviselőit - köztük a fővárosi képviselőket - is eléri, és az 5 százalékos mértékű távhőáfa bevezetését kezdeményező javaslatot a parlamentben is megszavazzák, mert ha nem, a mai főpolgármesteri bejelentés sem több, mint puszta PR-akció.

György István

frakcióvezető-helyettes

Kapcsolódó elemek