Kapuzárási pánik van a szocialistáknál
A Fidesz alelnöke szerint kapuzárási pánik uralkodott el a szocialistákon az uniós fejlesztéseknél. Kósa Lajos debreceni polgármester az InfoRádió Eurokassza című műsorának azt mondta: a szocialisták minden pénzre le akarnak szerződni, gátlástalanul, úgy, hogy "az elvtársaknak jusson".
Dátum: 2009-05-08 10:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=133226
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:17:35.986183, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Verbálisan teljesen ki tudja sajátítani egy nagy párt az európai uniós támogatásokat. Aki felelős vezetőként olyan képtelenséget mond, hogy egy nemzeti program pártpolitikai, annak nincs helye a kormányban - mondta az InfoRádiónak Kósa Lajos.
A Fidesz alelnöke, Debrecen polgármestere Varju László sajtótájékoztatójára reagált; a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára azt mondta, hogy nem elbizonytalanítani kell az európai uniós forrásokra pályázó önkormányzatokat, civil szervezeteket és cégeket, hanem meg kell erősíteni őket abban, hogy a válság idején is folytatódjanak a beruházások.
Annyiban teljesen átpolitizált a fejlesztéspolitika Magyarországon, hogy kapuzárási pánik van a szocialistáknál, és minden pénzre le akarnak szerződni, hogy az - ha jó, ha nem - az elvtársaknak jusson - vázolta Kósa Lajos. Hozzátette: nem tudja, ez értelmes-e dolog vagy sem, de szerinte úgysem lesz belőle semmi, bár nem a szándék miatt, hanem azért, mert nem engedi az ország helyzete.
Debrecen polgármestere szerint az esetek 70-75 százalékában igaz az a kijelentés, hogy egy szocialista önkormányzat többet kap és nagyobb eséllyel pályázhat a brüsszeli támogatásokra. Ilyen mértékben igaz, hogy a szocialista kormány a hozzá közel álló önkormányzatoknak, tervezeteknek, pályázóknak kedvez, de ez nem azt jelenti, hogy a pénzek háromnegyedét is ők kapják - szögezte le Kósa Lajos.