Uniós nyugdíjat minden idősnek
A Mátrai Márta és Harrach Péter által benyújtott határozati javaslat felkéri a kormányt, hogy legkésőbb 2003. december 31-ig terjessze az Országgyűlés elé azon jogszabály- módosításokat, amelyek által a nyugdíjak megőrzik reálértéküket az Európai Unióban.
Dátum: 2003-04-14 20:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9360
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:12:59.478014, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mátrai Márta előterjesztőként emlékeztette a kormánypárti képviselőket választási ígéreteikre, s kérte, hogy támogassák a fideszes javaslatot. Hangsúlyozta: a jelenleg hatályos jogszabályok csak a jövőbeni nyugdíjasokra vonatkoznak, ezért kell határozatot hozni a mostani nyugdíjasokkal kapcsolatban.
A Bóka István (Fidesz) és 25 fideszes polgármester által jegyzett képviselői indítvány a költségvetési törvény módosítását javasolja a helyi önkormányzatok bérkiadásaihoz nyújtandó kiegészítő támogatás érdekében.
Kovács Zoltán az előterjesztők nevében elmondta, hogy javaslatuk kinyitja a kaput és kiegészítő támogatáshoz juttatja a helyi önkormányzatokat, amelyek a közalkalmazotti béremelés miatt kerültek lehetetlen helyzetbe.
MTI - fidesz.hu