Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Állatvédelmi előírásokat szavazott meg az EP

Megszavazta Strasbourgban az Európai Parlament (EP), hogy főszabályként tiltsák meg az EU-ban a fókatermékek forgalmazását. Az első olvasatban elfogadott rendelet értelmében a főszabály alól kivételt csak az inuitok - illetve más bennszülöttek - által hagyományos módszerekkel előállított termékek köre, valamint a személyes használatra történő behozatal képezhetne.


Dátum: 2009-05-08 11:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=133231
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:17:37.660692, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Lényegében tehát tilos lenne a fókák húsából, szerveiből, zsírjából, bőréből, prémjéből előállított termékek forgalmazása az unióban. Jelenleg számos fókatermék - táska, sapka, cipő, kesztyű - található az európai piacon. Az omega 3 zsírsavat tartalmazó gyógyhatású készítmények egy része is ilyen.

Ugyancsak megszavazta az EP, hogy csökkenteni kell az állatkísérletek számát, és egyben lehetőség szerint javítani kell az ilyen kísérletekbe bevont állatok körülményeit - úgy, hogy ez közben ne hátráltassa a tudományos kutatásokat. Az Európai Unióban évente mintegy 12 millió állatot használnak tudományos kutatási célra. A most első olvasatban elfogadott jogszabálytervezetben betiltanák az emberszabású majmokkal való kísérletezést, kivéve azokat a kísérleteket, amelyek pontosan ezen fajok fennmaradásának támogatására irányulnak.

Kapcsolódó elemek