A Bajnai-kormány sorsáról dönthet a júniusi választás
A Bajnai-kormány sorsáról is dönthet a június 7-i európai parlamenti választás, mert ezt a voksolást nem lehet tartalmilag elválasztani a belpolitikától - mondta az MTI-nek pénteken Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke, a párt női tagozatának elnöke annak kapcsán, hogy a szervezet európai uniós választási kampánynyitó rendezvényt tart Budapesten.
Dátum: 2009-05-09 10:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=133272
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:17:50.646714, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Bajnai-kormányt "nem választotta meg senki, az egy hatalomátmentő kormány", az EP-választás pedig bizalmi szavazás lesz arról, hogy melyik erőt tartja alkalmasnak a társadalom a válságkezelésre - hangsúlyozta.
A politikus szerint semmilyen körülmények között nem szabad hagyni, hogy a kormány véghezvigye a szociális szférát érintő megszorító intézkedéseket. Véleménye szerint az emberek többsége ma azt mondja: elég a családellenes politikából és az "ily módon történő válságkezelésből".
A Fidesz női tagozatának vezetője rámutatott: egy hónap alatt 18 helyszínre mennek el a kampány során, amelynek keretében az anyákat, asszonyokat érintő kérdéseket tárgyalják meg minden településen, egy-egy témát kiemelve. Szóba kerül majd a társadalmi felelősségvállalás, a foglalkoztatáspolitika, a munkahelyteremtés, valamint a roma családok felzárkóztatásának kérdésköre.
A válságkezelés "közvetlenül a nőkön csapódik le", egyebek mellett a női munkahelyek megszűnésével, a bölcsődék, óvodák helyzetének nehezebbé válásával. A gyes és a gyed megrövidítése pedig nem járul hozzá jelentősen a költségvetés egyensúlyához - jelentette ki.
A Fidesz kormányzása során számos szociális juttatás volt, mégsem mondta az akkori kormány, hogy "ennek a kifizetése tönkreteszi a költségvetés egyensúlyát" - jegyezte meg a politikus.