Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Mi nők is azt mondjuk: elég!"

A Fidesz Női Tagozata is bekapcsolódik a 2009-es európai uniós választási kampányba, és országjárásra indul. Az országjárás első, és egyben kampánynyitó rendezvényére május 8-án, pénteken került sor az óbudai Rozmaring Vendéglőben. A közel 150 fős hallgatóságot Menczer Erzsébet, a Női Tagozat budapesti elnöke köszöntötte.


Dátum: 2009-05-09 11:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=133276
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:17:51.976403, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Mi nők is azt mondjuk: elég!

Elsőként Mátrai Márta országgyűlési képviselő szólt a vendégekhez. A történelem egy olyan alakjáról beszélt, aki a mai nők számára is példaképül szolgálhat. Zrínyi Ilona volt az, aki megállta a helyét, mint hős várvédő, remek feleség és gyermekét nevelő anya. Napjainkban ugyanez mondható el azokról a nőkről is, akiknek nap mint nap helyt kell állniuk, és a maximumot nyújtaniuk a munkában, a családban és a párkapcsolatban is. A nő biztonságot, támaszt és otthont ad gyermekének, férjének, párjának és öregedő szüleinek is.

Másodikként Pelczné Gáll Ildikó buzdította a hallgatóságot. Elmondta, hogy az elkövetkezendő egy hónapban, amíg a kampány tart, erős hitre, és elszántságra van szükség, amit semmilyen körülmények között nem szabad feladni. Ennek az illegitim kormánynak a sorsáról dönthet a június 7-i választás. Bizalmi szavazás lesz, melyben az egész nemzettel együtt a nők is azt mondhatják: elég!

"Elég abból, hogy a kormány egyre több és több adóforintot vesz el tőlünk és egyre nehezebben élünk meg. Elég abból, hogy hónapról hónapra kevesebbet ér a munkánk, mert kevesebbet ér a pénzünk. Kevesebbet ér a boltban és a piacon, a benzinkútnál, vagy amikor a villanyszámlát és a gázszámlát kell kifizetnünk. Elég abból, hogy a kormány egyre több és több adóforintot vesz el tőlünk, és cserébe egyre kevesebbet és kevesebbet nyújt. Elég abból, hogy egyre kevesebb kórházban, egyre kevesebb orvos, egyre kevesebb beteget gyógyíthat meg. Elég abból, hogy egyre több gyerek jut egyre kevesebb pedagógusra. Elegünk van a bölcsődék és az óvodák zsúfoltságából, az iskolák ellehetetlenítéséből és bezárásából. Elég a jelen és a jövő feléléséből! Mi nők is azt mondjuk: elég!" - foglalta össze a Női Tagozat üzenetét alelnökasszony.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3798, 'source_type': 'media', 'source_id': 2987, 'target_type': 'article', 'target_id': 89842, 'relation_type': 'describes'}