Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Eddig közel 10 ezer voksot adtak le Pécsett


Dátum: 2009-05-10 10:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=133288
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:17:55.756126, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Reggel 9 óráig közel 10 ezer választó adta le szavazatát Pécsett, az időközi polgármester-választáson.

A 9 órás részvételi adatok szerint 9825 választásra jogosult állampolgár (7,72 százalék) járult már az urnák elé. 2006-ban 8,82 százalék voksolt ebben az időben. Az időközi polgármester-választás eddig rendben zajlik.

Kampánycsendsértés miatt 17 bejelentés érkezett Pécsett. A választási bizottság az ügyeket elkezdte tárgyalni.

Pécsett Tasnádi Péter polgármester január 27-ei halála miatt tartanak időközi polgármester-választást. A posztra két jelölt pályázik. A baranyai megyeszékhelyen mintegy 128 ezer 700 választópolgár voksolhat. A választás egyfordulós, az a jelölt győz, aki több érvényes szavazatot kap, szavazategyenlőség esetén a választást egy későbbi időpontban megismétlik. Előzetes eredmények este nyolc óra körül várhatók.

Vasárnap egyébként három időközi polgármester- és egy önkormányzati képviselő-választást is tartanak az országban. Pécsen kívül Martonyin és Piliscsabán is új polgármestert, utóbbiban képviselő-testületet is választanak.

Kapcsolódó elemek