Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

15 óráig 29,80 százalék járult az urnához Pécsett


Dátum: 2009-05-10 15:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=133296
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:17:58.300482, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Polgármestert választanak ma a pécsiek. Délután 3 óráig a mintegy 127 ezer választásra jogosult állampolgár csaknem 30 százaléka adta le voksát.

A szavazókörök este 7 óráig vannak nyitva a baranyai megyeszékhelyen. Pécs polgármestert választ, délután 3 óráig a szavazásra jogosultak 29,80 százaléka ment el voksolni - ez a szám 2006-ban ugyanekkor 31,60 százalék volt, urnazáráskor pedig 47,17 százalék szavazott.

Pécsett időközi polgármester-, a pécsi 8-as körzetben időközi képviselő választást tartanak. A szavazásra jogosultak este hét óráig adhatják le voksaikat. A polgármester-választáson, melyre Tasnádi Péter halála miatt volt szükség, két jelölt indul: az MSZP színeiben Szili Katalin és a Fidesz-KDNP jelöltje, Páva Zsolt. A 8-as körzetben, ahol lemondott az előző képviselő, három jelölt van.

A választási bizottsághoz eddig 17 kifogás érkezett, ezeket tárgyalta a mai nap folyamán - mondta el a hírTV-nek Papp Judit, Pécs főjegyzője. A bizottság három panaszt fogadott el, hatnak részben helyt adott, a többit elutasította.

A szavazás egyfordulós, érvényességi küszöb nincs. Az nyer, aki a legtöbb érvényes szavazatot kapja. A helyi választási iroda este 10 órára ígér előzetes eredményt. Papp Judit főjegyző viszont már este 8-ra előzetes eredményeket ígér.

Kapcsolódó elemek