Nem harcolni, dolgozni szeretnék
Nem harcolni, hanem dolgozni szeretne hétfőtől Páva Zsolt, Pécs vasárnap megválasztott fideszes polgármestere, aki erről győzelmét követően beszélt az MTI-nek a baranyai megyeszékhelyen.
Dátum: 2009-05-11 08:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=133317
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:18:05.041018, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Hétfőn már munkába is állok, de tudom, nem lesz könnyű dolgom. Viszont nem harcolni, hanem dolgozni szeretnék. Remélem, ebben mindenki, a pécsi közgyűlés tagjai is partnerek lesznek. Én számítok rájuk, s a valódi változás megindul a városban" - mondta a politikus, aki a szavazatok 65,83 százalékának megszerzésével győzte le szocialista ellenfelét, Szili Katalint, az Országgyűlés elnökét.
Páva Zsolt legfontosabb feladatai között említette Pécs gazdálkodásának átvilágítását, a pénzügyi fegyelem megteremtését, a város számára hátrányos szerződések megszüntetését.
Megjegyezte: nem számított ilyen arányú győzelemre, s örömét fejezte ki, hogy ilyen sokan szavaztak bizalmat neki. Úgy vélte, a sikerben nagy szerepe van lelkes és kitartó kampánystábja, számos fideszes aktivista munkájának.
"Azt akartam, hogy megválasztásommal Pécs városa, a pécsiek nyerjenek. Ez mától valósággá válik" - jelentette ki Páva Zsolt.