Moszkva visszafogottságot kér Washingtontól
Oroszország hétfőn felszólította az Egyesült Államokat, hogy tanúsítson nagyobb visszafogottságot a Szíriával kapcsolatos nyilatkozataiban.
Dátum: 2003-04-15 07:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9365
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:13:00.943469, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Alekszandr Loszjukov orosz külügyminiszter-helyettes azzal indokolta e felhívást, hogy Washington éles hangvételű nyilatkozatai jelentősen megnehezíthetik a Damaszkusszal fenntartott kapcsolatokat, és tovább bonyolíthatják a közel-keleti helyzetet.
Az orosz politikus megítélése szerint Szaddám Huszein iraki elnök rendszerének összeomlásával az első számú feladat az lett, hogy stabilizálják a helyzetet a háború utáni Irakban.
Az utóbbi napokban több amerikai vezető támadta Szíriát, amelyet azzal vádoltak, hogy segíti a szövetségesek ellen harcoló iraki erőket, megkönnyíti iraki vezetők menekülését és szélsőséges palesztin csoportokat támogat.
Colin Powell amerikai külügyminiszter hétfőn kijelentette, hogy Washington fontolgatja büntetőintézkedések bevezetését Damaszkusszal szemben. Ari Fleischer fehér házi szóvivő egyenesen terrorista államnak minősítette Szíriát. George Bush elnök pedig vasárnap azzal gyanúsította az Irakkal szomszédos országot, hogy vegyi fegyvereket birtokol - emlékeztetett az AFP.
MTI - fidesz.hu