Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A klímavédelem a kitörés

A következetesen végrehajtott klímavédelmi politikával a jelenlegi válság ellenére is új munkahelyek milliói létesíthetők, erre a megállapításra jutott a Heinrich Böll Alapítvány és a WorldWatch intézet közös tanulmányában.


Dátum: 2009-05-11 10:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=133330
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:18:09.342289, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A vizsgálat szerint csupán az épületek összenergia-hatékonyságára vonatkozó EU irányelvek átdolgozása 2020-ig 280 ezer-450 ezer új munkahely létrehozásához vezethet. A szigetelőanyag-előállítók európai szövetsége az Eurima ennél is több, 850 ezer új munkahellyel számol az új irányelvek nyomán. Az intelligens áramhálózatok és -számlálók kiépítésével újabb tömeges munkahelyteremtés valósulhat meg, a tanulmány szerint.

A szerzők szerint Európa és az Egyesült Államok megmutathatja a világnak, hogy együttesen képes megvalósítani a gazdaság élénkítését és a környezet védelmét. Éppen a válság közepette kell erősen az ökológiai innovációba, a képzésbe és a tudományba fektetni, hogy a tartós későbbi növekedés alapjai lefektethetők legyenek, írták a tanulmány szerzői.

A szerzők szerint - akik egységes transzatlanti kibocsátás-kereskedelmet követelnek, amely motorja lehetne az üvegházhatást okozó gázok globális csökkentésének - a növekedés, munkahelyteremtés és a környezetvédelem összekapcsolásával meggyőzhetők lennének a fejlődő és küszöbországok is, hogy a decemberre tervezett koppenhágai klímacsúcson aláírják a globális klímavédelmi megállapodást.

Kapcsolódó elemek