Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Név szerinti szavazást a 13. havi nyugdíjról!

Bajnai Gordonnak semmilyen erkölcsi alapja nincs arra, hogy elvegye a nyugdíjasok pénzét, őt erre senki sem hatalmazta fel - szögezte le hétfői sajtótájékoztatóján Soltész Miklós.


Dátum: 2009-05-11 11:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=133339
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:18:12.339466, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Név szerinti szavazást a 13. havi nyugdíjról! (Soltész Miklós)

A Fidesz-KDNP népjóléti kabinetvezetője felidézte, hogy a 13. havi nyugdíjjal 2002-ben választást nyertek a szocialisták, most pedig ugyanezzel a lendülettel visszaveszik ezt a juttatást. Hozzátette: az MSZP 2006-ban a nyugdíjkorrekciós törvénnyel ismét választást nyert, most azonban a 2009-re tervezett nyugdíjkorrekciót áttolják 2010-re, így 970 ezer nyugdíjastól átlagosan 22 ezer forintot vesznek el. Soltész Miklós felhívta a figyelmet arra is, hogy közel 540 ezer rokkantnyugdíjas esetében teljes mértékben megszüntetik a 2010-re tervezett nyugdíjkorrekciót, amivel átlagosan 60 ezer forintot vesznek el tűlük.

A Fidesz-KDNP frakciószövetség ezért az Országgyűlésben név szerinti szavazást kezdeményez a 13. havi nyugdíjról - jelentette be Soltész Miklós.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2100, 'source_type': 'media', 'source_id': 2992, 'target_type': 'article', 'target_id': 89881, 'relation_type': 'describes'}