A felkészülés átláthatóságát kéri számon a Fidesz
Mikola István a szakminiszter hétfői napirend előtti felszólalására reagálva arra kérte a kormányt, tegye átláthatóvá a sertésinfluenza-ellenes felkészülési terveit.
Dátum: 2009-05-11 13:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=133353
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:18:16.942790, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Országgyűlés egészségügyi bizottsága a közeljövőben áttekinti az új influenzával kapcsolatos aktuális helyzetet - mondta Székely Tamás egészségügyi miniszter hétfőn napirend előtt a Parlamentben. Székely Tamás kiemelte: Magyarországon még nem fordult elő új típusú influenzás fertőzés.
Mikola István szerint a sertésinfluenza járvány komoly betegség, mert vele szemben az emberiségnek nincsenek védőanyagai. Ezért a folyamatos kommunikáció és az átlátható járványügyi felkészülés felértékelődik - fűzte hozzá.
A Fidesz szakpolitikusa úgy vélte, a kormányzat pánikot kelt azzal, hogy nem biztosítja az átláthatóságot, és továbbra is államtitokként kezeli az influenzaellenes gyógyító készletek ügyét.
"Élünk a gyanúperrel, hiszen nem tudunk erre más magyarázatot találni, hogy azért tartja fenn az államtitkot, mert kicsik a készletek" - tette hozzá.
Az Orbán-kormány egészségügyi minisztere arra is kitért, hogy a gyógyszerkészletek visszapótlásában, a járványellenes felkészülésben és a vakcina biztosításában is "vannak teendők".
Példaként megemlítette, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása szerint a betegségnek és szövődményeinek leginkább kitett 60 éven felülieket körülbelül 60 százalékban kellene átoltani, ám "ennek ma csak a felét tudjuk produkálni".
"Tehát én arra kérem a kormányt, tegye átláthatóvá, világossá a felkészülési terveit" - fogalmazott Mikola István.