Milliárdos vagyonvesztés az erdészeti társaságoknál?
Az erdészeti társaságok furcsa pénzügyi tranzakcióiról kérdezte a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert Fehérvári Tamás a parlamentben.
Dátum: 2009-05-11 14:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=133359
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:18:19.132824, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az elmúlt hetek egyik nagy port felkavaró híre volt, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő
Zrt. milliárdos kárt okozó szabálytalanságok miatt vizsgálatot rendelt el négy állami tulajdonú erdészeti társaságnál. Az ügy lényege az, hogy a társaságok vezetői szabálytalanul, a saját belső szabályaikat is megszegve, árfolyamfedezeti ügyleteket kötöttek a rájuk bízott vagyonnal. A Kisalföldi Erdőgazdaság, a Kiskunsági Erdőgazdaság és a Bakonyerdő milliókat bukott a bankok közvetítésével nyélbe ütött ügyleteken, euróban. A Bakonyerdőnél egyenesen odáig fajult a helyzet, hogy a cég vagyonelemeinek csaknem száz százalékát terheli banki jelzálogjog. Kicsit olyan ez, mintha valakik - egyfajta rejtett privatizáció részeként - elértéktelenítenék és így olcsón átjátszanák az állami vagyont a különböző magántársaságoknak - húzta alá interpellációjában Fehérvári Tamás.
Hát mi folyik itt, ebben az országban? Ugyan miféle állami ellenőrzési rendszer működik, ha ezeket az ügyleteket - a belső szabályozatok ellenére - meg lehetett csinálni? - kérdezte a képviselő.
Rámutatott: ezeknek az erdőgazdaságoknak az igazgatótanácsaiban és a felügyelő bizottságaiban a kormány által delegált tagok ülnek. Nekik joguk és kötelességük is egyben, hogy ellenőrizzék a gazdaságok tevékenységét. Az ő szerepükkel ezekben az ügyekben két gond is van. Ha tudtak a kétes üzelmekről, arról bizony őket is felelősség terheli, ha pedig nem tudtak róla, akkor nem alkalmasak arra a feladatra, amivel megbízták őket, hiszen át lehetett őket verni - fejtette ki a fideszes képviselő.
Mindemellett felmerül a kérdés: nem lenne helyesebb az igazgatóságokba és a felügyelő bizottságokba a semmivel sem törődő, a csak a pénztárnál a tiszteletdíjukért sorban álló pártdelegáltak helyett valódi szakembereket kinevezni?
A fideszes politikus a következőket kérdezi:
- Milyen lépéseket tervez a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési minisztérium a milliárdos vagyonvesztés következményeinek mérséklésére?
- Hogyan, milyen módon tervezik a milliárdos vagyonvesztésért felelős vállalati vezetők felelősségre vonását? Vizsgálják-e ebben a körben az igazgató tanácsi és felügyelő bizottsági
tagok felelősségét is?
- Végül, de nem utolsósorban: a vagyonvesztést már megint az állam nyeli le? A felelősök széttárják a kezüket, s megint továbbállnak, néhányan pedig megint jót kacagnak, zsebükben az adófizető polgárok pénzéből nyerészkedett milliárdokkal?
Gőgös Zoltán válaszában elmondta, hogy az állami vagyonkezelő - amint tudomást szerzett az említett ügyletekről -, mindent megtett a kár mérséklésére, elhárítására. Az államtitkár beszámolt arról is, hogy a vagyonkezelő felvette a kapcsolatot a pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó bankokkal. Az MSZP-s politikus nem tartotta kizártnak, hogy ezek a bankok nem adtak teljes körű tájékoztatást a kockázatokra vonatkozóan az erdészeti társaságoknak, így bizonyos felelősség őket is terheli. A szocialista államtitkár azt is hangoztatta, hogy légből kapott az a feltevés, hogy privatizáció készülődne.
Fehérvári Tamás viszontválaszában leszögezte: nem kapott érdemi választ arra vonatkozóan, hogy a minisztérium vagy a kormány kíván-e ez ügyben lépéseket tenni, meg akarja-e keresni a felelősöket, végrehajt-e kárcsökkentést. A fideszes képviselő nem fogadta el az államtitkár válaszát, a parlament többsége azonban igen.