Hol van az energiatakarékossági pályázati rendszer?
Ebben az évben a kormány még nem írt ki lakossági energiahatékonysággal, energiatakarékossággal foglalkozó pályázatokat - László Tamás és Fülöp István sajtótájékoztatója.
Dátum: 2009-05-11 15:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=133361
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:18:19.851547, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ismerkedjünk meg az energetikai pályázatokra vonatkozó tényekkel. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében, a Környezet és Energia Operatív Programon (KEOP) belül 2007 és 2013 közötti időtávra, több mint 100 milliárd Ft-ot különítettek el energiahatékonysági és megújuló energiák felhasználását célzó beruházások támogatására - emlékeztetett Fülöp István.
Csak a 2007-2008-as időszakra 20-24 milliárdos keretet biztosítottak, s írtak ki pályázatokat. A fentiek hallatán sokan azt hihetik, hogy egy siker sztorit adok elő. Pedig ami ma Magyarországon történik, az tragédia - jelentette ki a politikus. A több mint 20 milliárdos pályázati keretből 2008-ban mindössze néhány milliárd Ft-ot tudtak lekötni a rossz, kedvezőtlen feltételű pályázati kiírások miatt. A képviselő rámutatott: a pénz amatőr módon, ott maradt a minisztériumban, nem tudták felhasználni.
Azt hittük, ennél már nincsen lejjebb. Hát van. Az idei esztendő. Önök - általam nem ismert okból - feladták az energiatakarékosság ügyét. A minisztérium az idei évben egyetlen lakossági energiatakarékossági pályázatot sem írt ki - húzta alá a Fideszes honatya. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ebben az évben nem is folynak majd ilyen munkálatok. Ugyanis ha már holnap megjelennének a pályázatok, a pályázati rendszer, a bürokratikus ügyintézés és a szerződéskötés nehézségei hónapokra elnyúlnának, télen pedig már nem lehet ilyen jellegű munkálatokat elvégezni - mondta Fülöp István.
Tudják azt, hogy hazánkban jelenleg hatszázötvenezer háztartásban, mintegy 1 millió 800
ezer ember lakik távfűtéssel ellátott lakásban? Tudják, hogy ennyien birkóznak a ma már
átlagosnak mondható, téli 30-40 ezer Ft-os fűtési számla kifizetésével? Nem az lenne a helyes, hogy az állam vállalná végre azt a szerepét, amiért létrehozták, és valóban segítené az állampolgárait? Mondjuk az olyan energiatakarékossági pályázatok útján, amivel kedvező esetben akár a fűtési költség kétharmadát is megtakaríthatnák? Hogyan lehetséges az, hogy a magyar kormány a 2008. januárjában nagy csinnadrattával beharangozott — elsősorban energiatakarékosságot célzó — Panel Plusz pályázatok túlnyomó része elbírálatlan és ebben az évben a kormány még nem írt ki lakossági energiahatékonysággal, energiatakarékossággal foglalkozó pályázatokat? - tette fel kérdéseit a képviselő.
A megszorítások az energiatakarékossági és energiahatékonysági beruházásokat is érinteni fogja, így ezeket is újra kell majd gondolni - mondta válaszában Oláh Lajos. Az államtitkár elismerte, hogy az előző évben a KEOP programokban valóban nem sikerült az egész összeget felhasználni, de a maradék összeget beépítették az idei pályázatokba.
A kormánynak nincs átfogó energiakoncepciója. Az egekbe szöktek az elmúlt években az energiaárak - szögezte le László Tamás. 2007-ben, amikor 50 százalékkal nőttek az energiaárak, akkor nem írtak ki pályázatot, a 2008-as pályázatok jelentős részét pedig még a mai napig nem bírálták el, s a nyertes pályázatok benyújtói is legkorábban 2011-2012 környékén juthatnak a pénzükhöz - mutatott rá a képviselő.
László Tamás nem fogadta el az államtitkár válaszát. Az országgyűlés azonban 183 igen szavazattal 177 nem szavazat ellenében elfogadta azt.