Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ne programot küldjenek, amivel be lehet gyújtani

Mit kíván tenni a kormány a hazai baromfitartó ágazat összeomlásának megakadályozásáért címmel Bajnai Gordon miniszterelnökhöz intézte hétfői interpellációját Turi-Kovács Béla, a Fidesz országgyűlési képviselője.


Dátum: 2009-05-11 16:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=133363
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:18:20.591125, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Ne programot küldjenek, amivel be lehet gyújtanib (Turi-Kovács Béla)

A magyar baromfiállományban az emberi megbetegedést okozó szalmonellafertőzés ugyan alacsony - mutatott rá a képviselő -, mindössze 5 százalékos, ellenben az összes szalmonella baktériumra vonatkozó fertőzöttség igen magas, megközelítően 70 százalékos. Több jelentős baromfitermelő EU-s országban, mint például Franciaország, Hollandia, Németország, a szalmonellafertőzöttség mértéke 15 százalék alatti. Az EU 2160/2003/EK rendelete alapján 2010 végétől csak olyan friss baromfihús forgalmazható, amelyikben semmilyen szalmonellafertőzés nem mutatható ki; nincs tolerancia - hangsúlyozta Turi-Kovács.

A fideszes képviselő úgy vélte: önmagában ez a körülmény a hazai baromfitartó-ágazat teljes összeomlásával fenyeget. Ez az ágazat a vidéken élő emberek jelentős részének biztosítja a megélhetését vagy legalább a szükséges mértékű jövedelem-kiegészítést. Rámutatott továbbá, hogy a baromfitartókat az elmúlt években számos súlyos csapás érte, természeti csapások éppen úgy, mint a hazai felvásárlás lelkiismeretlensége. A libatartók erről nyilván sokat el tudnak mondani - tette hozzá, rámutatva: a tőkeszegény, a nagy telepeket meghaladó, a falvakban még megmaradt baromfitartók segítség nélkül nem tudnak megmaradni, a megélhetésüket veszítik el.

Turi-Kovács Béla kitért arra is, hogy a szalmonella-mentesítésre vonatkozó uniós döntések már 2003 óta ismertek voltak, mégis ennek ellenére a hazai agrártárca az elmúlt fél évtizedben semmilyen hatékony lépést nem tett a baromfitartók védelmére, ezért a baromfitartók minden bizalmukat elveszítették az agrártárca irányában. A magyar baromfiágazat, az ágazatban dolgozók, azok sok ezernyi családja csak akkor maradhat meg - hangsúlyozta -, ha az elkövetkezendő években több tízmilliárd forintos segítséghez jut, mivel ez nem csupán a baromfitartók érdeke, hanem egyes térségekben az egyetlen munkalehetőség megtartását is jelenti.

Turi-Kovács szerint a magyar agrárkormányzat a jelenlegi információk alapján mintegy egymilliárd forintot tud adni az ágazati problémák megszüntetésére, mint mondta: ez teljességgel elégtelen. A baromfiágazat megmentéséhez mintegy 3100 épület rekonstrukciós költségének, valamint a kivágásra kerülő állatállomány pótlásának az igénye megkerülhetetlen, mert ez munkahelyek ezreinek a megtartását biztosítja.

Itt az alkalom, hogy a Bajnai-kormány bizonyítsa, hogy nemcsak siránkozni tud a libatartóknak okozott katasztrófa miatt, de most kormányzati pozícióban segíteni kíván a baromfiágazatnak, tenni akar a munkahelyek megtartásáért - fogalmazott az országgyűlési képviselő. "Bármilyen csekély is annak az esélye, hogy a nagytőke kormánya hajlandó segíteni a kisembernek - ez a csodával érne fel - ennek ellenére kérdezem Miniszterelnök Urat: hajlandó-e megadni a szükséges mértékű segítséget a kormány a baromfitartó-ágazat számára az életben maradáshoz ? Hajlandó-e a kormány a baromfitartók megsegítéséhez szükséges pénzeszközöket a szaktárca rendelkezésére bocsátani?" - tette fel a kérdést Turi-Kovács Béla.

Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára viszontválaszában kifejtette: nekünk sikerült egyedül kiegészítő támogatást elfogadtatni az ágazat tekintetében. A szalmonella elleni védekezéshez a kormányzat 2008-ban biztosította a pénzügyi eszközöket, és a támogatások továbbra is igényelhetők.

Gőgös szólt arról is, hogy a 2008-as évre szóló támogatások összegét a termelők nem is vették teljesen igénybe, és a kormány jóval többet költött az ágazatra, ezért az fenntartható és működtethető.

Turi-Kovács erre reagálva elmondta: ne programokat küldjenek, amivel esetleg be lehet gyújtani, hanem biztosítsák több mint 10 000 ember életfeltételeinek fenntartását. A képviselő nem fogadta el az államtitkár válaszát.

Az Országgyűlés tartózkodás nélkül, 199 igen, 162 nem szavazattal elfogadta az államtitkár válaszát.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2730, 'source_type': 'media', 'source_id': 2997, 'target_type': 'article', 'target_id': 89895, 'relation_type': 'describes'}