Kormánypárti vagy ellenzéki?
Az alkotmányügyi bizottság ülésén nem született döntés a kormánypárti-ellenzéki státusz meghatározása ügyében, amely a kuratóriumok és a vizsgálóbizottságok összetétele szempontjából nagy jelentőségű.
Dátum: 2009-05-11 17:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=133372
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:18:23.431902, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Répássy Róbert, a bizottság fideszes alelnöke felidézte, hogy az Alkotmánybíróság egy évtizede az Orbán-kormány idején a MIÉP-es képviselők státuszának meghatározása kapcsán arra a döntésre jutott, hogy csak a koalíciós szerződés és a de facto kormányzati részvétel eredményez kormánypártiságot. Ugyanakkor a fideszes képviselő szerint az SZDSZ-es képviselők által Bajnai Gordon miniszterelnökkel kötött megállapodás formailag koalíciós szerződésnek tekinthető, a de facto kormányzati részvétel pedig nem azt jelenti, hogy van-e SZDSZ-es miniszter vagy államtitkár.
Répássy Róbert közölte, hogy 2008. május 1-je, azaz az SZDSZ Gyurcsány-kormányból történt kilépése után mintegy száz olyan állami irányítás alá tartozó vállalati, intézeti, banki pozíció volt, amelyben az SZDSZ által delegáltak ültek, de ilyeneket még ez év áprilisában is szép számmal lehetett találni. Ami Répássy Róbert szerint "nem baj", de azt bizonyítja, hogy az SZDSZ kormányzathoz kötődő pozíciókat birtokol, és ebből következően kormánypárt.
A vitában Wiener György szocialista képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy nem írta alá minden SZDSZ-es politikus a Bajnai Gordonnal kötött szerződést, amely nem tekinthető koalíciós szerződnek, csupán a miniszterelnök és egyes politikusok közötti írásos megállapodásnak.
Navracsics Tibor fideszes képviselő azt hangsúlyozta a vitában, hogy a kuratóriumi és vizsgáló bizottsági kormányzati-ellenzéki aránnyal kapcsolatban a jogalkotó szándékával ellentétes lenne, ha többségben lennének a tényleges kormányzati erők. Más kormánypárti, illetve ellenzéki politikusok pedig azt emelték ki, hogy mindez elsősorban a politikai kultúra kérdéseiről szól. Több képviselő szóvá tette, hogy Hankó Faragó Miklós, a bizottság szabad demokrata elnökhelyettese a bizottsági ülésnek ezen a szakaszán éppen nem vett részt.
"Az állami vállalatok vezetőinek elfogadhatatlanul magas fizetésének jelentős csökkentéséről" szóló fideszes indítványt a kormánypárti többség nem támogatta a bizottságban.