Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Utazás 2002 - megnyitó

Az idegenforgalom Magyarországon egyre fontosabb ágazattá válik, mind a bevételek, mind a megindult fejlesztések szempontjából - mondta Budai Zoltán, a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkára az Utazás 2002 nemzetközi idegenforgalmi kiállítás megnyitóján csütörtökön, a kőbányai vásárvárosban.


Dátum: 2002-03-07 11:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=658
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:20:03.635728, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elmondta: az elmúlt évben egyebek mellett 43 gyógyfürdő, 5 gyógyszálló, 7 kastélyszálló, 11 vár felújítása kezdődött meg, amelyek piacra vitelét jelentősen segíti az idegenforgalmi vásár.

- Örülünk annak, hogy az idén minden korábbinál több, mintegy 800 kiállító van jelen a rendezvényen - közölte a helyettes államtitkár.

Az Utazás 2002 díszvendége a Nyugat-dunántúli régió, és Lengyelország.

A kiállítás 13,6 ezer négyzetméterén 32 országból 72 külföldi kiállító is bemutatja ajánlatát több mint 2 ezer négyzetméteren.

Az érdeklődők nagy száma miatt az idén először a szabadidős kiállításokat más időpontban rendezi a Hungexpo Rt. Az Utazás 2002 a nagyközönség számára március 8-tól három napon át tart nyitva.

Kapcsolódó elemek