Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kártérítési per Dombóváron

Újabb feljelentést tettek a vesztegetési ügybe keveredett és amiatt rabosított dombóvári MSZP-s polgármester ellen. Naszvadi Balázs, a város Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselője most kártérítési keresetet nyújtott be Szabó Loránd ellen, mert szerinte a szocialista településvezető korábbi állításaival súlyos érdeksérelmet okozott neki. Szabót első fokon rágalmazásért már elítélte a bíróság.


Dátum: 2009-05-12 09:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=133401
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:18:32.949285, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Naszvadi Balázs dombóvári Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő hárommillió forint nem vagyoni kártérítésre és kamataira perelte be Szabó Lorándot, a város MSZP-s polgármesterét. Az ellenzéki városatya azért fordult a Tolna Megyei Bírósághoz, mert szerinte a szocialista településvezető korábbi állításai miatt súlyos érdeksérelmet szenvedett.

Ismert, Dombóvár első embere először egy internetes oldalon, majd egy nyílt testületi ülésen is azt állította, hogy Naszvadi korábban intézményi vezetőként hatmillió forintos kárt okozott tizenhat önkormányzatnak. A jobboldali városatya emiatt feljelentette a polgármestert, akit a Dombóvári Városi Bíróság első fokon folytatólagosan, nagy nyilvánosság előtt elkövetett, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazásért elítélt. A polgármester azonban fellebbezett, a Tolna Megyei Bíróság a szocialista politikus rágalmazási perében június 18-ra tűzte ki a másodfokú tárgyalást. A tét óriási, ugyanis ha a szocialista településvezetőt jogerősen is elítélik, megszűnik a polgármesteri jogviszonya, és választást kell tartani.

Naszvadi Balázs biztos az igazában, ezért is indított most kártérítési pert Szabó Loránd ellen. Úgy véli, hogy a polgármester magatartásával interneten és testületi ülésen is - amit közvetített a dombóvári televízió - nagy nyilvánosság előtt lejáratta őt, és megsértette a jó hírnév védelméhez való személyiségi és alkotmányos jogait.

Közben a dombóvári vesztegetési ügy hamarosan vádemelési javaslattal zárulhat. Ismert, a Hír TV adta hírül, hogy Szabó Loránd vesztegetéssel próbálta rávenni az őt rágalmazásért feljelentő fideszes városatyát, hogy vonja vissza magánindítványát. A településvezető által megrágalmazott Naszvadinak Szabó egy négyszemközti találkozón kétmillió forintot, egy tanácsnoki állást és a képviselőt foglalkoztató alapítvány számára önkormányzati megbízást is felajánlott. Az alkuban felajánlott tételeket a polgármester mind teljesítette, a kétmillió forintot sofőrjével juttatta el a találkozó helyszínére. Ezt követően Naszvadi a hatóságokhoz fordult, azóta a nyomozás vesztegetés bűntettének alapos gyanúja miatt fokozott ügyészi felügyelet mellett folyik a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányságon.

Kapcsolódó elemek