Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Gyurcsány-Bajnai-korszak reformálhatatlan

A pécsi időközi polgármester-választás megmutatta, hogy az emberek nyitottak a változásra - mondta Orbán Viktor, aki a Fidesz keddi elnökségi ülése után a pécsi időközi polgármester-választáson győztes Páva Zsolttal együtt tartott sajtótájékoztatót.


Dátum: 2009-05-12 13:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=133418
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:18:38.724425, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: A Gyurcsány-Bajnai-korszak reformálhatatlan (Orbán Viktor-Páva Zsolt)

A pártelnök szerint a megszorító Bajnai-csomag újabb 200 ezer munkahely elvesztésével fenyeget. Páva Zsolt úgy fogalmazott: "történelmet írtunk Pécsett".

A pécsi Fidesz kiérdemelte az emberek bizalmát, amit a voksoláson kapott - mondta el Orbán Viktor. A Fidesz elnöke szerint itt az ideje abbahagyni az emberek távoltartásáról szóló klisék hangoztatását. "Ha elmennek az emberek szavazni az ország jelenlegi, nehéz helyzetében is, az azt mutatja, hogy nyitottak a jövő iránt" - mondta Orbán, majd hozzátette: az egyik legfontosabb dolog, hogy 2006-ban is hasonló részvétel volt Pécsett, ami azt jelenti, hogy a helyieket érdekli a jövőjük.

A Bajnai-csomagról a Fidesz első embere kifejtette, hogy az 200 ezer munkahely elvesztésével fenyeget. A pártelnök bízik benne, hogy az emberek a helyzet rosszabbodásával egyre nyitottabbak lesznek a változásra. A Fidesz elnöke a pécsi eredmény kapcsán ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy ha a változást akaró jobboldaliak egy irányba szavaznak, akkor nagyarányú győzelem születik, ezért minden olyan kísérlet, amely megpróbálja "megosztani, farigcsálni, forgácsolni" az egyébként masszív jobboldali szavazóközösséget, az valójában a baloldal malmára hajtja a vizet.

Az EKF-ről Orbán elmondta: egyelőre úgy tűnik, a veszett fejsze nyele után kénytelen a város menni, de ha megfelelő javaslatok érkeznek az MSZP-SZDSZ-többségű parlamenttől, akkor a Fidesz kész ezeket támogatni. Orbán kijelentette: a jelenlegi kormányon az idő túllépett, a Gyurcsány-Bajnai-korszak reformálhatatlan. "Ha túl tudunk lépni ezen a korszakon, és Magyarország sikeres demokratikus állam lesz, a baloldal is meg fog újulni" - mondta. Orbán a jelenlegi közéletet legjobban példázó dolognak azt nevezte, hogy egy párt beáll egy jelölt mögé, majd miután az vesztett, utána úgy tesz, mintha ott se lett volna.

A pécsi úgynevezett olajfa-koalícióról Orbán elmondta, hogy az csupán egy szomorúfűz. A Fidesz készen áll egy új választásra és arra, hogy végrehajtsa programját - tette hozzá. A pártelnök a Fidesz esetleges kétharmados győzelmét firtató újságírói kérdésre elmondta: kizártnak tartja, hogy az létrejöjjön.

Történelmet írtunk a városban. Az emberek a valódi változás programja mellett szavaztak - mondta el Páva Zsolt, Pécs újonnan megválasztott polgármestere. Páva szerint Pécs és a pécsiek nyertek, és megmutatták, hogy valódi változásra nagy szükség van. A politikus kijelentette: nyitott minden együttműködésre az EKF-program sikere érdekében.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 554, 'source_type': 'media', 'source_id': 3012, 'target_type': 'article', 'target_id': 89922, 'relation_type': 'describes'}