Akció a hocank nyelv megmentéséért
Német tudósok összefogtak, hogy megmentsenek a kihalástól egy ritka indián nyelvet, amelyet már csak 200 ember beszél földünkön. A nemes vállalkozás középpontjában a hocank nyelv áll, amelyet a Nebraska és Wisconsin államban élő sziú törzs tagjai használnak egymás között. Ebben a szűk körben is egyre csökken a hocankul tudók száma: a törzs ötezer tagja között mindössze kétszázan vannak.
Dátum: 2003-04-15 09:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9372
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:13:03.079705, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A német nyelvészek arra vállalkoztak, hogy három év leforgása alatt írásos dokumentációt hoznak létre a hocank nyelvről. Munkájukat 280 ezer euróval támogatja a Volkswagen Alapítvány - írta a dpa.
A tudóscsoport közlése szerint Kolumbusz partraszállása idején, a XV. század végén Észak-Amerikában még 300 különféle nyelvcsalád létezett.
Mára ezek száma ötvenre apadt. Szakemberek attól tartanak, hogy a XXI. század végére ki fog halni a világon jelenleg beszélt mintegy 6500 nyelv kétharmada.
MTI - fidesz.hu