Szolgálni az erdélyi magyarság céljait
Minél többen fogják képviselni az erdélyi magyarságot az Európai Parlamentben, annál nagyobb az esély arra, hogy meg lehessen valósítani az erdélyi magyar közösség által fontosnak tartott célkitűzéseket; ezek között is kiemelkedő jelentőségű az autonómia - mondta kedden Bukarestben újságíróknak Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságnak elnöke.
Dátum: 2009-05-12 23:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=133447
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:18:48.626446, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fideszes szakpolitikusa a külügyi bizottság delegációját vezeti, amely hivatalos látogatáson tartózkodik a román fővárosban.
Kedden a delegáció a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) székhelyén megbeszélést folytatott Markó Bélával, a szövetség elnökével, Kelemen Hunor ügyvezető elnökkel és Borbély Lászlóval, a román képviselőház külügyi bizottságának elnökével. Előtte találkoztak Szász Jenővel, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökével is.
Az RMDSZ vezetőivel folytatott eszmecsere után Markó Béla újságíróknak elmondta: áttekintették a Románia és Magyarország kapcsolatait érintő legfontosabb kérdéseket, külön hangsúlyt helyezve a határokon átnyúló együttműködésre. A szövetség elnöke tájékoztatta a magyarországi delegációt arról, hogy az ellenzékbe vonult RMDSZ miként értékeli a romániai politikai helyzetet, az európai parlamenti választások esélyeit.
Markó örömmel nyugtázta, hogy vendégei kedvezően értékelték az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) megállapodása révén létrejött magyar összefogást, amely szerintük lehetőséget biztosít a romániai magyarság számára, hogy jó eredményeket érjen el az EP-választásokon. Markó azzal a kéréssel fordult a magyarországi politikusokhoz, hogy támogassák ezt az összefogást, Erdélyben erre óhatatlanul szükség van.
"A magyar összefogás sikerében nagyon bízunk" - jelentette ki Németh Zsolt, aki fontosnak tartotta, hogy a romániai magyarság nagy számban menjen el szavazni. Leszögezte: "Nem lehet magyar érdek az a nézet, hogy ne vegyenek részt a magyarok az európai parlamenti választásokon".
A bizottsági elnök szerint minél többen fogják az Európai Parlamentben képviselni az erdélyi magyarságot, annál nagyobb esély van arra, hogy meg lehessen valósítani az erdélyi magyar közösség által fontosnak gondolt célkitűzéseket. Ezek sorában kiemelkedő jelentőségűnek nevezte az autonómiát, az autonómia különféle formáit. Ha az elmúlt években nem tudtuk eléggé világossá tenni a nemzetközi közvélemény előtt, hogy miért kell a Kárpát-medencei magyarságnak az autonómia, egy megerősödő európai parlamenti magyar képviselettel e célkitűzéshez is közelebb lehet kerülni - fejtette ki Németh Zsolt.