Új gimnázium épül Karcagon
Új gimnáziumot létesítenek Karcagon, miután a református egyház visszakapta a városban hajdani középiskoláját, a most Gábor Áron nevét viselő intézményt; az iskolát az önkormányzat az államtól kapott kártalanításból építteti fel - közölte a település jegyzője.
Dátum: 2009-05-13 07:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=133458
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:18:52.084858, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Rózsa Sándor tájékoztatása szerint az új intézmény a Szentannai Sámuel Mezőgazdasági Szakközépiskola és Gimnázium területén kap helyet, miután az ott meglévő infrastruktúra miatt így valósítható meg a legkisebb költséggel. Felépíttetésére az állam 540 millió forintot biztosított. A kilenc tantermet magába foglaló épület a tervek szerint 2010 első félévében készül el. Falai között jövő ősszel már indul az oktatás, amelynek egyik kiemelt területe a német nyelv tanítása lesz.
A Gábor Áron Gimnáziumtól április végén búcsúztak el a tanulók, akkor ballagtak el az utolsó negyedikesek. Az iskolát eredetileg a református egyház alapította Református Nagykun Gimnázium néven, majd az intézményt 1948-ban államosították. 1950-ben kapta mostani nevét, 1968-tól jellemzően az egészségügyi oktatás bázisa volt.
Az eredeti nevét visszakapó, egyházi fenntartású intézményben az idén ősztől a karcagi református egyházközség indítja a gimnáziumot.