Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Kiolvasztották" a bolgár támogatások egy részét

Az Európai Bizottság kedden feloldott 115 millió eurót abból az összegből, amelyet a Bulgáriának szánt uniós támogatásokból zároltak tavaly az országban tapasztalható korrupció miatt.


Dátum: 2009-05-13 15:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=133493
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:19:03.695441, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A döntést Brüsszelben jelentette be Danuta Hübner, a regionális politikáért felelős európai biztos és Meglena Plugcsieva bolgár miniszterelnök-helyettes.

Az Európai Bizottság 2008 nyarán döntött 800 millió eurónyi mezőgazdasági, vidék- és infrastruktúra fejlesztési támogatás folyósításának felfüggesztéséről. Az indok az volt, hogy a Bizottság szerint az EU-s pénzek felhasználását nagymértékű korrupció, a közbeszerzések átláthatatlansága, gyenge adminisztrációs és közigazgatási kapacitások, a támogatások felhasználásában érintett intézmények közti érdekellentétek, valamint a szervezett bűnözés elosztásba való begyűrűzése jellemezte. A zárolt összegből Bulgária mintegy 220 millió eurót véglegesen elvesztett. A visszatartott támogatáson túl a Bizottság visszavonta két kormányzati ügynökség jogát is az uniós pénzalapok kezelésére.

A feloldott összegen túl továbbra is zárolva marad a Bulgáriának szánt uniós támogatások egy része. "Még nincs vége a folyamatnak" - mondta az Európai Bizottság szóvivője. Júliusban a biztosok testülete egy új jelentést tesz közzé, melyben a bolgár hatóságok szervezett bűnözés ellen tett erőfeszítéseit és az EU-s források kezelését értékelik.

Kapcsolódó elemek