Kubatov Gábor (Fidesz) közleménye
Dátum: 2009-05-13 17:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=133500
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:19:05.992914, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Pécs város Helyi Választási Bizottsága a mai napon elutasította az MSZP indítványát, mellyel valótlanul próbálták besározni Páva Zsoltot, a város elsöprő többséggel megválasztott új polgármesterét, Hoppál Péter országgyűlési képviselő társamat és személyemet. A Bizottság szerint a szocialista kifogás nem megalapozott, az állítólagos "bizonyítékok" alapján nem állapítható meg semmilyen jogsértés. Az MSZP az elmúlt napokban olyan - leleplezőnek szánt - felvételt köröztetett a sajtóban, amelyen egy autó közlekedésén, és egy benzinkúti beszélgetésen kívül az égvilágon semmi sem látható. Ellentétben az MSZP-vel, melyet a kampány során kétszer is elítéltek. Ez a lufi tehát kipukkadt, erről immár hivatalos döntés is van. A leghatározottabban visszautasítom a Fidesz és politikusai ellen indított alaptalan lejárató, rágalmazó MSZP-kampányt, amit országosan majd legutóbb Pécsett alkalmaztak, és a történtek miatt megteszem a szükséges jogi lépéseket.
Kubatov Gábor
a Fidesz pártigazgatója